hirdetés

Szerelmi pirula a láthatáron?

Megmentheti-e a házasságot egy pirula vagy egy orrspray? Nem kizárt, legalábbis egy amerikai kutató szerint, aki a legmegfoghatatlanabb érzés, a szerelem kémiai alapjait tanulmányozta.

Larry Young, az atlantai Emory Egyetem kutatója, aki kísérleteiről a Nature című folyóiratban számolt be, nem egy high-tech szerelmi bájital kifejlesztését tűzte célul. A kutatót elsősorban az motiválta, hogy felderítse az érzelmi kötődés mechanizmusát. Reményei szerint ugyanis e kísérletek révén segíthetnek az autistákon.
A kutató préripockokkal való kísérletei során bebizonyította: a megfelelő hormon bevitelével igen gyorsan módosíthatók a párkapcsolatok. Ezek a rágcsálók ideálisak az emberi párkapcsolatok modellezésére, ugyanis élethosszig tartó párkapcsolatban élnek, s közösen nevelik fel kicsinyeiket. Ám ez a magatartás igen könnyen megváltoztató egy kis oxitocin segítségével.
"Amennyiben a nőstényt a hím ketrecébe helyezzük, majd oxitocint adunk neki, nagyon gyorsan "szerelembe esik" az illető "úrral"" - hangsúlyozta a kutató.
Ugyanakkor, ha a nőstény szervezetét megfosztják az oxitocintól, amely szerepet játszik a szülésben, a szoptatásban és a társas kapcsolatok kialakulásában, visszautasítja a hímet függetlenül attól, hogy fizikailag hányszor érintkezett vele.
Larry Young ugyanakkor rámutat, hogy a szerelmet nem lehet egyetlen hormonra levezetni. Más kutatások bebizonyították, hogy a szexuális vonzalomban közrejátszhatnak az úgynevezett szövet-összeférhetőségi génkomplexben (MHC/ major histocompatibility complex) lévő különbségek. Utóbbi segítségével képes az immunrendszer megkülönböztetni a saját és az idegen szervezetek molekuláit. A férfiak esetében a vazopresszin nevű hormon fontosabb szerepet játszik, mint az oxitocin.
"Ez színtiszta biológia" - emelte ki a kutató, aki szerint a szerelem az evolúció során azért fejlődött ki, hogy összehozza az embereket. Ez viszont azt is jelent(heti, hogy a szerelem az állatvilágban is létezik.
"Az emlősök, amikor világra hozzák az utódokat, erősen kötődnek hozzájuk, s az agyban lejátszódó vegyi folyamatoknak köszönhetően bármire készek, csakhogy megvédjék kicsinyeiket" - mondta.
Larry Young szerint az ember, s feltehetően a préripocok ezeket a mechanizmusokat a párkapcsolatok terén is hasznosították.
"A kísérletek bebizonyították, hogy az oxitocinorrspray egy adagja növeli a bizalmat, s megváltoztathatják az emberi érzelmeket" - mondta a kutató, aki szerint az eredmények felhasználhatók a szétesőben lévő házasságok "megreparálásában", amennyiben a gyógyszert párterápiával ötvöznék. A kutató ugyanakkor a potenciális veszélyekre is figyelmeztet.



MTI/Reuters

cimkék

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...