2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

Szeptember elejétől adható a negyedik oltás Lengyelországban

Lengyelországban szeptember elejétől oltakozhatnak a 18 évnél idősebbek a Covid-19 elleni védőoltás negyedik adagjával – jelentette be szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.

A negyedik adaggal eddig mintegy 300 ezren oltatták be magukat a 60 éven felettiek, valamint a csökkent védekező képességű 12 éven felettiek csoportjából – írta Niedzielski a Twitteren. Az említett csoport július végétől regisztrálhat a második emlékeztető oltásnak számító negyedik adagra.

Niedzielski bejelentette: "minden jel szerint a népesség szélesebb csoportja, legalábbis a 18 felettiek számára" a negyedik adag szeptember elején lesz elérhető.

Keddi adatok szerint a több mint 38 millió lakosú Lengyelországban összesen több mint 55 millió adag oltást adtak be a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca és a Novavax kétadagú, illetve a Johnson & Johnson egyadagú vakcinájából.

Teljes – lengyelországi előírások szerint az alapoltásból és egy emlékeztető adagból – álló vakcinálásban több mint 22,5 millióan részesültek.

Szerdai adatok szerint Lengyelországban egy nap alatt 4479 új fertőzöttet azonosítottak, kórházakban 2389, általában a Covid-19-en kívül más betegségben is szenvedő pácienst ápolnak.

Waldemar Kraska egészségügyiminiszter-helyettes egy hétfői rádióinterjúban közölte: észlelhető a nyári járványhullám dinamikájának lassulása. Megerősítette: a tárca adatai szerint a lakosság 91 százaléka rendelkezik ellenanyagokkal, miután beoltatta magát vagy átesett a fertőzésen.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...