Szemtől szemben a Varázslóval
2008. június 01. 00:00
A Kogart Házban július 20- ig látható a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotójának, Gulácsy Lajosnak a gyűjteményes kiállítása. A tárlaton megtekinthető vagy 200 műalkotás többsége nagyméretű olajfestmény és grafika, emellett a hagyatékból származó eredeti fotók, levelek, dokumentumok, tárgyi emlékek, köztük a művész által teremtett képzeletbeli világhoz, a Naconxypanhoz összeállított saját készítésű szótár, vagy sétapálcájának groteszk fejet mintázó fogantyúja tekinthetők meg. Az igazán nagyszabású tárlatra tizenkét állami múzeumból és több mint harminc magángyűjteményből érkeztek az alkotások, így a művész „főművei” egyetlen kiállításon találkoznak.
Az eseménnyel egy időben jelent meg ráadásul a Magyar Nemzeti Galéria és a Kieselbach Galéria támogatásával Marosvölgyi Gábornak a művész életművét bemutató tekintélyes kötete. A szerző – szándéka szerint – a látványos albumok és a szaktudományos monográfiák ötvözetét kívánta létrehozni; a többéves kutatómunka eredményeként létrejött könyv fő szerkesztő elve a Gulácsy képei és szövegei közötti viszonyrendszer bemutatása annak érdekében, hogy megkérdőjelezze és árnyalja a művészt hosszú évtizedek óta övező különc, őrült, meg nem értett zseni mítoszát.
Gulácsy a századelő modernizálódó hazai környezete helyett inkább Itália világát érezte sajátjának: Dante szelleme, a ciprusligetek, a mediterrán líraiság, a reneszánsz szinte tapintható jelenléte vonzotta. Gyakran festette meg magát toscanai ifjúként, szerzetesként vagy kalapos utazóként a titkokkal teli tájban, csakhogy még ha hordott is ilyen ruhákat a való életben, hiba lenne azt állítani, hogy a múltban élt volna. A kortárs művészek között elsősorban irodalmi körökben talált kapcsolódási pontokat. Szerzőként, illusztrátorként és színpadi tervezőként is dolgozott, ifjú költők, írók lelkesedtek műveiért, a Baross kávéház törzsasztalánál baráti társaságra lelt – többek között – Kosztolányi Dezső, Kárpáti Aurél és Karinthy Frigyes körében. Ám míg lírai álomvilága elbűvölte irodalmár környezetét, a festészeti életben gyakorlatilag magára maradt. Ha kizárólag képzőművészeti, formai párhuzamok és előképek szempontjából közelítünk művészeti nyelvéhez, a legkézenfekvőbb a látható valóságtól elforduló, de azt mégis vizsgálódása középpontjába helyező, átértelmező, szimbolista-szecessziós felfogásmóddal rokonítani. Ha viszont képeinek fő kiindulópontját kívánjuk megfogalmazni, elérkezünk ahhoz az elemhez, amelyet a kortárs művészetteoretikusok a modern művészet fő tartalmának tekintenek: a hangulathoz. A műveken a formák és a színek ugyanis nem önmagukért valók, hanem az összes érzékszervre hatva, a szinesztézia eszközét felhasználva időtől és tértől független harmóniákat jelenítenek meg. Gulácsy képeit nézve a látogató csakhamar azon kaphatja magát, hogy szinte elmerül a műalkotásokban, kilép saját téridejéből és átlép egy másik dimenzióba, ahol immár a „Varázsló” kalauzolja.
Kogart Ház,
2008. július 20-ig
Az eseménnyel egy időben jelent meg ráadásul a Magyar Nemzeti Galéria és a Kieselbach Galéria támogatásával Marosvölgyi Gábornak a művész életművét bemutató tekintélyes kötete. A szerző – szándéka szerint – a látványos albumok és a szaktudományos monográfiák ötvözetét kívánta létrehozni; a többéves kutatómunka eredményeként létrejött könyv fő szerkesztő elve a Gulácsy képei és szövegei közötti viszonyrendszer bemutatása annak érdekében, hogy megkérdőjelezze és árnyalja a művészt hosszú évtizedek óta övező különc, őrült, meg nem értett zseni mítoszát.
Gulácsy a századelő modernizálódó hazai környezete helyett inkább Itália világát érezte sajátjának: Dante szelleme, a ciprusligetek, a mediterrán líraiság, a reneszánsz szinte tapintható jelenléte vonzotta. Gyakran festette meg magát toscanai ifjúként, szerzetesként vagy kalapos utazóként a titkokkal teli tájban, csakhogy még ha hordott is ilyen ruhákat a való életben, hiba lenne azt állítani, hogy a múltban élt volna. A kortárs művészek között elsősorban irodalmi körökben talált kapcsolódási pontokat. Szerzőként, illusztrátorként és színpadi tervezőként is dolgozott, ifjú költők, írók lelkesedtek műveiért, a Baross kávéház törzsasztalánál baráti társaságra lelt – többek között – Kosztolányi Dezső, Kárpáti Aurél és Karinthy Frigyes körében. Ám míg lírai álomvilága elbűvölte irodalmár környezetét, a festészeti életben gyakorlatilag magára maradt. Ha kizárólag képzőművészeti, formai párhuzamok és előképek szempontjából közelítünk művészeti nyelvéhez, a legkézenfekvőbb a látható valóságtól elforduló, de azt mégis vizsgálódása középpontjába helyező, átértelmező, szimbolista-szecessziós felfogásmóddal rokonítani. Ha viszont képeinek fő kiindulópontját kívánjuk megfogalmazni, elérkezünk ahhoz az elemhez, amelyet a kortárs művészetteoretikusok a modern művészet fő tartalmának tekintenek: a hangulathoz. A műveken a formák és a színek ugyanis nem önmagukért valók, hanem az összes érzékszervre hatva, a szinesztézia eszközét felhasználva időtől és tértől független harmóniákat jelenítenek meg. Gulácsy képeit nézve a látogató csakhamar azon kaphatja magát, hogy szinte elmerül a műalkotásokban, kilép saját téridejéből és átlép egy másik dimenzióba, ahol immár a „Varázsló” kalauzolja.
Kogart Ház,
2008. július 20-ig
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
