hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Székesfehérvár polgármestere a kórház igazgatójának menesztéséről

Cser-Palkovics András reméli, hogy Bucsi László professzor a történtek ellenére folytathatja az orvosi praxisát a kórházban, írja a VG.

„...az év végétől sajnos Prof. Dr. Bucsi László, a Szent György Kórház főigazgatója sem folytathatja munkáját kórházunk vezetőjeként. Ebbe a döntésbe az önkormányzatunk értelemszerűen nem szólhat bele, hiszen a kórház állami fenntartású intézmény” – írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Posztjában a városvezető a Belügyminisztérium szerdai döntésére hivatkozik, amelynek nyomán a 65. életévüket betöltött kórház- és főigazgatóknak december 31-ével át kell engedniük a létesítmények vezetését.

„Ezúton is szeretném megköszönni a Professzor úrnak, hogy egy több szempontból nagyon nehéz, pandémiás időszakban átvette és azon át is vezette a Szent György Kórházat, melyet mindig odaadóan és maximális szakmai igényességgel szolgált. Ki kell emeljem azt is, hogy a Professzor úr vezetése alatt indulhatott el kórházunk elmúlt 10 évének legnagyobb fejlesztése, a második belgyógyászati tömb építése. Emellett több más kisebb, de nem kevésbé fontos fejlesztés megvalósulása, elindulása Bucsi László érdeme is. Remélem, hogy a Professzor úr az orvosi praxisát mindentől függetlenül folytatja a kórházban – ehhez sok erőt, elhivatottságot és további szakmai sikereket kívánok számára!” – idézi Cser-Palkovicsot a VG.

(forrás: vg.hu)

Könyveink