hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Százmilliót vonnának el...

A Népszava szerint a magánellátókat hozza kedvezőbb helyzetbe az a tervezet, amely előírná, hogy a kórházak ingyen nyújtsanak hátteret az egynapos sebészeti műtétekhez.

A készenlétért évente 1-4 millió forintot számlázhattak egy-egy szakrendelőnek a kórházak. Ha a kormány,  konkrétabban az egészségügyi államtitkárság által most tervezett, új jogszabály hatályba lép, ez a lehetőség megszűnik még azokban az esetekben is, amikor egy magánszolgáltató fizető betegeit kell menteni. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint a jogszabály-módosítással az a kormányzat célja, hogy minél több rendelő vállalkozzon egynapos műtétekre, és ez a most még meglévő díj ne legyen akadálya ennek.

A Magyar Kórházszövetség tiltakozik a terv ellen. Most ugyanis a kórházak évente mintegy 100 millió forint „extra pénzhez” jutnak ezért a biztosításért. Ráadásul egy másik jogszabály azt írja elő a számukra, hogy a magánszolgáltatónak csak piaci árért adhatnak szolgáltatást.

A térítési díj eltörlését a Medicina2000 Járóbeteg Szakellátó Szövetség kezdeményezte. A szervezet vezetője, Pásztélyi Zsolt szerint a kórházak olyanért kérnek a szakrendelőktől pénzt, ami egyébként is a feladatuk, írja a lap, melynek egy kórházi vezető úgy fogalmazott: nyilvánvaló, hogy az új szabállyal a döntéshozók a kiszervezett, egynapos sebészetek költségeit és kockázatait kívánják csökkenteni az állami ellátás terhére.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink