Szakemberek nyílt levele Oszkó Péter miniszternek

Ön a Heti Világgazdaság 2009. szeptember 5.-i számában megjelent interjújában a következőket válaszolta egy kérdésre: „Azt hiszem, a mostaninál kevesebbet már nem lehet az egészségügy finanszírozására fordítani. Most GDP-arányosan nagyjából annyit fordít erre az állam, mint a hozzánk hasonló fejlettségű országok.” Két okból is hibásnak tűnik azonban ez az érvelés, bár az adatok látszólag alátámasztják.

Először, hasonló arányú egészségügyi közkiadás akkor lenne indokolt, ha a lakosság egészségi állapotából fakadó szükséglet is hasonló lenne. A magyar lakosság egészsége azonban – ezt tények sora igazolja – messze elmarad a fejlettségi szintjén elvárhatóhoz viszonyítva! Csak egyetlen példát kiragadva: míg a magyarok várható élettartama 73 év, addig – a hasonló fejlettségű országokkal összehasonlítva – 75 a lengyel, 74 a szlovák és 77 év a cseh lakosság esetében. Ha az elmúlt 10 évben Magyarországon a valamivel kedvezőbb szlovák halandósággal számolhattunk volna, 90 ezerrel kevesebb honfitársunkat veszítettük volna el!

Másodszor, az egészségügyi kiadások egy részét a nemzetközi piacon beszerzett orvosi eszközök, gyógyszerek teszik ki. Emiatt minél alacsonyabb egy országban a GDP, annál hátrányosabb helyzetben van az ott élő lakosság, hiszen az állam kevesebbet tud világpiaci áron beszerezni ezekből a termékekből.

2007-ben Magyarországon – az összehasonlítható, folyó áron számolt – egy főre jutó egészségügyi közkiadások az OECD átlagának mindössze 61%-át tették ki, Szlovákiában ez az érték 65%, a Cseh Köztársaságban 87% volt.

A fentiek alapján mindenki levonhat két következtetést: (1) Mivel a magyarok egészsége rosszabb a hasonló gazdasági fejlettségű országok lakosságához viszonyítva, nagyobb arányban lenne szükséges az egészségügyre fordítani. (2) Alacsonyabb GDP esetén, csak nagyobb arányú egészségügyi közkiadások biztosítanának a magasabb GDP-vel rendelkező országokhoz hasonló szintű egészséget.

Tisztelettel kérjük, hogy a költségvetés kialakításakor vegyék figyelembe a fentiekben megfogalmazott érveket is. Fordítsanak végre a korábbi trenden, ne csökkentsék tovább, sőt növeljék az egészségügyi közkiadások mértékét! Az OECD kutatói egy tavalyi tanulmányukban kimutatták, legalább 2 évvel lenne hosszabb a magyarok várható élettartama, ha – minden mást változatlannak feltételezve – az egészségügyi közkiadások szintje az elmúlt évtizedben elérte volna az OECD átlagát!

Tisztában vagyunk ugyanakkor azzal is, hogy az alacsonyabb ráfordítás mellett az egészségügyi rendszer hatékonyságának növelése is igen jelentősen javíthatna a magyar lakosság elszomorítóan rossz egészségén. Szerencsés lenne, ha a hatékonyság növeléséhez a Pénzügyminisztérium a forráskivonás helyett találna más ösztönzőket is. Befejezésül hadd idézzük Margaret Chan, a WHO igazgatójának a gazdasági világválsággal kapcsolatos, evidenciákra alapozott figyelmeztetését: „Nagyon fontos tehát, hogy  tanuljunk a múlt hibáiból, és a gazdaság visszaesését az egészségügyi és a szociális szektorba történő befektetésekkel ellensúlyozzuk.” A javasolt „fektessünk be az egészségügybe” megközelítés egyébként már korábban megjelent az EU 2007–2013-re elfogadott Kohéziós Politikájában valamint a Strukturális Alapok célkitűzései között is, ideje lenne, hogy Magyarországra is „begyűrűzzön”.

Az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés képviseletében:
Bagdy Emőke , Buda Béla, Csépe Péter, Füzesi Zsuzsa, Gyárfás Iván, Harangozó Judit, Kapás Zsolt, Kapócs Gábor, Kaposvári Csilla, Kopp Mária, Kovács József, Kullmann Lajos, László Imre, Páldy Anna, Rácz József, Túry Ferenc, Vargha András, Vitrai József, Zajkás Gábor
A Lelki Egészség Fóruma képviseletében: Lajtavári László, Németh László, Simó Endre, Szabó Mária, Zonda Tamás

Kiadó: EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.