hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Szabályszegés nélkül nem megy

Bármikor, bármelyik kórházban előállhat az a helyzet, ami most a Honvédkórházban – mondta a Népszavának Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Szerinte ez csak azon múlik, hogy mikor fognak össze a kollégák kritikus tömegben egy-egy kórházi osztályon, hogy jelezzék, nem csinálják tovább.

Már két éve is csak a szükséges orvosok negyede dolgozott a sürgősségi osztályokon. Éger István emlékeztetett arra, hogy már akkor széles skálán mozgott a szabályok kényszerű megszegése. Enyhébb esetekben „csak” a megfelelő szakképesítésű műszakvezető folyamatos biztosítása nem teljesült, ám ennél sokkal gyakrabban előfordult, hogy nemhogy sürgősségi, de semmilyen szakorvos nem volt az osztályokon. A műszakokat így rendre rezidensekkel láttatták el. A kamara már akkor szorgalmazta az érdemi megoldást – tette hozzá.

A lap kérdésére, hogy most vállalnak-e szerepet a túlmunkaszerződéseiket fölmondó orvosok és a kórházmenedzsment közötti tárgyalásban, az elnök azt felelte: csak akkor tudnak bekapcsolódni, ha erre kollegiális felkérést kapnak, de ilyen eddig még nem érkezett.

A feszültség oldására – információik szerint – érdemi lépések még nem történtek. Az egészségügyért felelős államtitkár, Nagy Anikó egy hónapja fölkért egy szakemberekből álló sürgősségi csoportot, hogy adjanak javaslatokat az ellátás krízisének megoldásra.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink