hirdetés

Szabadon döntenének a védőnők

A védőnők egyharmada fontolgatja, hogy elhagyja a pályát, ha 2019 januárjától kötelezően kell végezniük méhnyakszűrést és az egészségügyi kormányzat nem egyeztet velük a megoldásról, írja a Népszava.

Jó magyar szokás szerint a népegészségügyi szűrések bevezetését is egyszerűbb a kormánynak az erő nyelvén elérni, mint tárgyalóasztalnál finomítani, hogy minden érintett magáénak érezze a feladatot. Legalábbis ez derül ki minden, a védőnők körében működő szakmai és érdekvédelmi szervezet vezetőjének véleményéből. A Területi Autonóm Szakszervezet elnöke a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy a kormánytól még arra a levelükre sem kaptak írásos választ, amelyben azt kérdezték, 2019 januárjában kirúgják-e a területi védőnőket, ha nem vállalják a munkát.

A civilben szintén védőnőként dolgozó Varga Andreának csak szóban merték azt mondani, hogy nem lesznek emiatt elbocsájtások, de a határidő után kiírt pályázatoknál már feltételként szabják a szűréshez szükséges tanfolyamok elvégzését és a munka vállalását.

A szakszervezeti vezető, ahogyan a feladat védőnőkre osztásánál, úgy most is sunnyogást lát az ágazat vezetői részéről, ahelyett, hogy tárgyalóasztalnál próbálnák tisztázni a vitás kérdéseket. Mert valóban van ellenállás a szakma részéről, de korántsem akkora, ami meggátolná a szűrések kiterjesztését. Saját felméréseik szerint a megkérdezett védőnők egyharmada fontolgatja a pályaelhagyást, ha kötelező lesz szűrést végezniük, mert ők azt érzik, a kormány rájuk erőszakolja a munkát, , írja a lap.


A 2009-ben megkezdett és 2013-ig tartott védőnői szűrési próbaidőszakot eredményesnek értékelték. A mintaprogramhoz kapcsolódó ingyenes tanfolyamot a három év alatt 285 védőnő végezte el, 300 településen több mint százezer nő kapott meghívót, közülük 15 425 asszony szűrését sikerült elvégezni, ha a lelet ezt szükségessé tette, nőgyógyászhoz irányították őket. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban uniós programot indított a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztésére, ebben a második körben 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben derült ki valamilyen kedvezőtlen elváltozás náluk. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) idén júliusban 304 olyan védőnői körzetet tartott nyilván az ország egész területén, amelyik csatlakozott a szűréshez.
(forrás: Népszava Online)

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...