Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok  áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat eredménybeszámolójában. Nemzetközi kitekintés.

Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak.

Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata. Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma.

A UKHSA csütörtöki jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus.

Hivatalosan egyelőre nincs szó arról, hogy az Egyesült Királyságban elkezdenék a negyedik oltási dózisok beadását, bár Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója ennek lehetőségére minapi sajtótájékoztatóján már tett közvetett utalást.

Az omikron variáns okozta súlyos megbetegedések kisebb kockázatát jelző UKHSA-vizsgálat jórészt egybeesik több más, hasonló megállapításokat tartalmazó új vizsgálatéval, de az első olyan, amelyet a brit kormány hivatalos egészségügy-biztonsági hatósága végzett el.

Egy dél-afrikai tanulmány megállapításai szerint az omikronnal fertőződött páciensek 70-80 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint azok, akik a delta variánst kapták el. Az Imperial College London egyetem klinikai vizsgálatának eredménye szerint 40 százalékkal kisebb a legalább egyéjszakányi kórházi tartózkodást szükségessé tévő megbetegedés kockázata az omikron esetében, az Edinburghi Egyetem tanulmánya pedig a delta okozta fertőzésekhez képest 65 százalékkal kisebb megbetegedési esélyt mutatott ki az omikron variánssal fertőződöttek körében.

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtöki nyilatkozatában "jó, biztató hírnek" nevezte ezeket a vizsgálati eredményeket. Ő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az omikron számottevően gyorsabban terjed, mint a delta variáns, és ez sokkal kisebb megbetegedési ráta esetén is jelentős számban okozhat kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket. Javid hozzátette mindazonáltal, hogy a brit kormány egyértelmű megítélése szerint jelenleg nincs szükség semmiféle újabb korlátozás bevezetésére.

*

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a két éve tartó koronavírus-járvány és a gyorsan terjedő omikron vírusvariáns megjelenése ellenére sokkal jobb lesz az idei karácsony, mint a tavalyi volt. Johnson a Downing Street által pénteken ismertetett karácsonyi üzenetében hangsúlyozta: továbbra sem jelentheti ki, hogy az ország túljutott a pandémián, hiszen az omikron okozta fertőződések száma meredeken növekszik, és továbbra is különös elővigyázatossággal kell eljárnia mindenkinek, aki idős, veszélyeztetett rokonaival találkozik. 

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök este közzétett legújabb adatai szerint az előző 24 órában országszerte több mint 119 ezer új koronavírus-fertőződéses esetet azonosítottak szűrővizsgálatokkal. Ez eddig a napi rekord az Egyesült Királyságban a járvány kezdete óta. Ugyancsak csütörtökön kerültek nyilvánosságra azonban a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat eredményei, amelyekből kiderül, hogy az omikron variáns 50-70 százalékkal kisebb eséllyel okoz kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedést, mint a korábban dominánssá vált delta változat.

A szaktárca adatismertetéséből kitűnik az is, hogy a fertőződéses esetek megugrásának üteménél sokkal lassabban emelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a halálozásoké pedig továbbra is csökken az Egyesült Királyságban.

Boris Johnson pénteki karácsonyi üzenete szerint a helyzet továbbra is nehéz, de ő bízik és hisz abban, hogy az idei karácsony a brit családok milliói számára sokkal jobb lesz, mint a tavalyi volt, mivel az emberek immár együtt tölthetik az ünnepet szeretteikkel. Tavaly karácsonykor országszerte rendkívül szigorú korlátozások voltak érvényben: az akkori legmagasabb járványkészültségi szint hatálya alá sorolt térségekben élők karácsonykor sem jöhettek össze olyanokkal, akikkel nem laktak egy fedél alatt, és az alacsonyabb készültségi szintű országrészekben is csak egyetlen napon, december 25-én találkozhattak egymással legfeljebb három különböző háztartás lakói. Emellett szigorú utazási korlátozások voltak érvényben az országon belül is.

Az idén semmiféle ilyen jellegű korlátozás nincs, és Boris Johnson pénteki karácsonyi üzenetében ki is jelentette: reméli, hogy az emberek az idén sokkal lelkesebben karácsonyoznak, különös tekintettel arra, hogy tavaly ilyenkor mi mindent kellett hiányolniuk. Hozzátette: az ajándékvásárlás ideje a végéhez közeledik, de van még egy csodálatos dolog, amellyel mindenki megajándékozhatja családját és az egész országot, ez pedig a koronavírus elleni oltás beadatása, legyen szó az első, a második vagy a hatáserősítő harmadik oltási dózisról. A brit kormányfő kijelentette: ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy jövőre még az ideinél is jobb karácsonya lehessen az országnak.

A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a brit lakosság 89,8 százaléka kapta meg eddig az első oltási dózist, két adagot a britek 82,1 százalékának, három dózist a felnőttek 55,1 százalékának adtak be.

*

A vendéglátóhelyeken az állva fogyasztáshoz is szükségessé vált a koronavírus elleni védettségi igazolás Olaszországban, és országosan kötelezővé tették a szabadtéri maszkviselést a római kormány ünnepi járványintézkedéseivel, melyeket csütörtök este jelentettek be, miközben az omikron vírusvariáns aránya megközelítette a harminc százalékot. A járványmutatók ugrásszerű emelkedése miatt a Mario Draghi vezette kormány, korábbi bejelentéseinek megfelelően, tovább növelte az óvintézkedések szintjét.

Az utóbbi egy nap alatt végzett több mint 900 ezer tesztelésen több mint 44 ezer új fertőzöttet azonosítottak, nyolcezerrel többet, mint szerdán, és 168 beteg halt meg az egy nappal korábbi 146-hoz képest. December 14-én a napi esetszám alig haladta meg a húszezret.

A karácsony előtti kormányülésen hozott döntéseket Roberto Speranza egészségügyi miniszter hozta nyilvánosságra a televíziókban, rádiókban és az interneten élőben közvetített sajtótájékoztatón. Az egész országban kötelezővé tették az orrot és szájat elfedő maszk viselését szabadtéren is hatéves kortól. Az intézkedés egyelőre január 31-ig érvényes. Zárt térben, például irodákban, üzletekben, mozikban, színházakban, sportlétesítményekben, játéktermekben, valamint a városi és a hosszabb távú tömegközlekedési eszközökön - így a vasúton és a repülőgépeken is - az FFP2 típusú maszkot kell viselni. A mozikban és a stadionokban megtiltották az étel- és italfogyasztást.

A vendéglátóhelyekre kizárólag védettségi igazolás birtokában lehet belépni, tehát legalább egy oltással, a betegségből történt felgyógyulás igazolásával vagy ezeket kiváltó negatív teszteredménnyel. Ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a védettségi igazolást nem csak asztalnál történő fogyasztás esetén kell felmutatni, hanem akkor is, amikor valaki a bárpultnál állva fogyaszt el egy csésze kávét vagy cappuccinót, ami az olaszok mindennapos életének szerves részét képezi.

A szigorítás értelmében február elsejétől a védettségi igazolás érvényességét a korábbi kilencről hat hónapra csökkentik. Az emlékeztető oltást pedig az utolsó adag vakcinától számított négy hónap múlva kell felvenni az eddigi öt helyett.

Külön korlátozások vonatkoznak a közelgő szilveszterre is: január 31-ig tilosnak számítanak a szabadtéri tömörüléssel járó események, ünneplés, koncertek.

Január 31-ig bezárják a diszkókat és táncolásra alkalmas más szórakozóhelyeket.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy megerősítik a határellenőrzést is, ami azt jelenti, hogy elsősorban a repülőtereken szigorítják az utasok ellenőrzését. Jelenleg az Olaszországba való belépéshez az Európai Unió tagállamaiból és ezeken kívülről érkezőkre is tesztelési kötelezettség vonatkozik a beoltottak számára is. Speranza kijelentette, hogy a január 10-ig tartó téli szünet végére pontos képet akarnak kapni az oktatási intézmények járványhelyzetéről, és ennek feltérképezésében a védelmi tárca is segítséget nyújt.

Lombardiában az utóbbi egy nap alatt végzett több mint kétszázezer tesztelésen közel 13 ezer beteget azonosítottak, ami a legmagasabbnak számít a járvány tavaly kezdődött terjedése óta. Az új fertőzöttek negyven százalékánál mutatták ki az omikron vírusvariánst. Milánó városa első számú gócpontnak számít, mivel hét nap alatt az esetszám 135 százalékkal emelkedett.

Az egészségügyi tárca december 6-i közlése szerint az omikron az új betegek kevesebb mint egy százalékánál volt kimutatható. A csütörtöki adatok szerint a vírusvariáns jelenléte elérte a 28,2 százalékot.

*

A világon 278 137 089 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 386 290 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 277 153 704 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 376 763 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...