hirdetés

Schmitt: Magyarország elkötelezett a nem fertőző betegségek elleni harcban

A nem fertőző betegségek jelentik ma legfőbb fenyegetést az emberi egészségre és a fenntartható fejlődésre, ezért Magyarország erősen elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon az ellenük folytatott harchoz. Mindezt hétfőn New Yorkban jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ 66. Közgyűlésének nyitónapján, a nem fertőző betegségekről mind a 193 tagállam vezetőinek részvételével megrendezett tanácskozáson.

Az államfő elismerte, hogy miközben Magyarország sikeres a fertőző betegségek elleni harcban, a lakosság egészségtelen életmódjának befolyásolásának terén még nem sikerült elérni a kívánt áttörést. Schmitt Pál ugyanakkor figyelemre méltónak nevezte a nem fertőző betegségek elleni átfogó programok területén elért eredményeket. Hangsúlyozta, hogy a magyarok a világ minden részéről érkezett diákok és szakemberek oktatása és képzése révén régóta és sikerrel osztják meg az ezen a téren szerzett ismereteiket.

"Tapasztalatokat szereztünk abban, hogy az egészségügyi szektorban hogyan tervezzünk meg és hajtsunk végre a helyi igényekhez és a források szűkösségéhez igazított programokat, biztosítva azok fenntarthatóságát" – mondta Schmitt Pál. A magyar államfő hangsúlyozta, a kórházközpontú modellel szemben innovatív, átfogó, a megelőzést, a korai felismerést és az ellenőrzést egyesítő módszerek alkalmazására kell áthelyezni a hangsúlyt. Mint mondta, a fenntartható társadalmi-gazdasági növekedés szerves részeként égető szükség van a megelőzés terén végrehajtandó beruházásokra. Rámutatott, hogy Magyarország igazodik az Európai Unió által kifejtett állásponthoz.

Schmitt Pál kijelentette: sportemberként tudja, hogy az álmok beteljesítéséhez, az aranyérem eléréséhez és a mérkőzés megnyeréséhez nemcsak a célt kell kitűzni, de hosszú távú, átfogó stratégiát kell kialakítani, amelyet akciótervekre lebontva, mindennapi nehéz munkával lehet elérni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...