hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Rusvai Miklós: Megkésett a mostani oltási kampány

Rusvai Miklós az ATV Híradónak azt mondta, nem számít arra, hogy az új hullám miatt tömegesen kellene Covid osztályokat nyitni a kórházakban.

Felszálló ágba került a koronavírus járvány – áll a Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján. A néhány nappal ezelőtti hírek szerint a járvány miatt a kormány 800.000 Moderna vakcinát rendelt, most viszont a Telex a közbeszerzési eljárás alapján kiderítette, hogy körülbelül csak 100 ezer darabot kötött le a kabinet.

A háziorvosok végre tájékoztatást kaptak az NNGYK-tól, de abban a Modernáról nem esik szó.

A Pfizer, illetve a Janssen oltások elérhetőek jelenleg, és ezeket tudják a háziorvosi rendelőkbe is kiszállítani.

„Az egész ágazatot dilettánsok vezetik” – ezt már a DK szakpolitikusa, Komáromi Zoltán mondja, aki járványügyi intézkedéseket hiányol. Az orvos szerint hetente kétszáznál is több beteg kerül kórházba, tizenöt százalékuk ráadásul az intenzívre.

Komáromi szerint az új Pfizer oltást kellett volna megrendelni, mert a régi nem elég jó az új Covid-törzsek ellen. Rusvai Miklós virológus szerint megkésett a mostani oltási kampány.

„A bevásárlási láz illetve később a családi találkozások a szilveszteri baráti összejövetelek miatt fokozódni fog a járvány, tehát erre a felkészülést adott esetben a vakcinázási kampány beindítását nagyjából szeptember októberben kellett volna elindítani”.

Rusvai Miklós a cukorbetegek, a hetven év felettiek, valamint a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők részére azt javasolja, feltétlenül vegyék fel az oltást.

A Híradó megkereste az NNGYK-t, arra voltak kíváncsiak, hogy mikortól elérhetőek az újonnan rendelt Moderna vakcinák. Szintén megkeresték az országos tisztifőorvost, akitől azt szerették volna megtudni, hogy miért nem indult oltási kampány az ősszel. Választ egyik helyről sem kaptak.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...