hirdetés

Rezsidráma a rendelőkben

Van már olyan háziorvosi és házi fogorvosi rendelő, ahol letekerték a fűtést, a betegek a váróban kabátban ülnek – mondta a Népszavának Nagy Ákos fogorvos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.

A lap azt követően kereste meg, hogy a háziorvosok és a fogorvosok a belügyminisztertől kértek segítséget a rezsiszámláik kifizetéséhez: akad alapellátó, aki öt-tízszeres kiadásnövekedésről számolt be.

A praxisok nagy többsége önkormányzati rendelőben működik, de a szintén nehéz helyzetben lévő helyhatóságok nem biztosítanak támogatást a megnövekedett rezsire. Nagy Ákos hozzátette: a köztestület háziorvosi csoportja felmérte, hogy mekkora a baj. Kérdőívükre mintegy 1600 körzetből érkezett válasz, a válaszadók kétharmada háziorvos, egyharmada fogorvos.

A praxisok több mint kétharmadában gáz, ötödében távhő biztosítja a meleget – idézte a felmérés adatait Nagy Ákos. Hozzátette: a praxisok több mint felében nincs az alapértelmezett fűtésen kívül más lehetőség. Kevesebb mint egyharmaduk rendelkezik alternatív megoldásként fűtésre is alkalmas légkondicionálóval. Megújuló energiaforrása pedig alig nyolcaduknak van. Probléma az is, hogy a körzetek háromnegyedében többen is használják ugyanazt a rendelőt.

– A praxisok bevételéből nem finanszírozhatók az energiaköltségek – érvelt a kamarai alelnök. – Jelenleg a fogorvosok 380 ezer, a háziorvosok 520 ezer forintot kapnak "rezsitámogatás" jogcímen havonta, ami valójában nem csupán rezsitámogatás, hanem egyfajta alapdíja a praxisoknak, amiből bért, eszközöket, tehát a rezsin kívül más napi költséget finanszíroznak a rendelőkben. Ezért is írtak levelet a belügyminiszternek, akitől egyebek mellett azt várják, hogy növelje egységesen 640 ezer forintra az alapellátóknak járó rezsitámogatás összegét.

Nagy Ákos elmondta: miközben közfeladatot látnak el, a helyhatóságok háromnegyede nem biztosít semmiféle iparűzésiadó-kedvezményt vagy mentességet, ezért kérik, hogy a praxisok közfinanszírozásból származó bevétele legyen teljesen iparűzési adó mentes.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...