hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Rétvári: Hálával gondolunk az egészségügyben dolgozókra

Hálával és büszkeséggel gondolunk az egészségügyben dolgozókra, az egyik legszebb hivatás az övék, köszönet illeti őket a munkájukért, mondta Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium államtitkára pénteken Vácon.

A Váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott Semmelweis-napi ünnepségen a kormánypárti politikus beszédében kiemelte: már egy bő évtizede ez a nap az egészségügyben dolgozók ünnepnapja. Aki kórházba kerül, mindig nagy megbecsüléssel beszél azokról, akik ott dolgoznak, de ezen a napon ez még inkább így van, megbecsülik azokat, akik az év minden napján azért dolgoznak, hogy egészségesek legyenek az emberek, fogalmazott.

Hangsúlyozta: a július 1-jei Semmelweis-nap azért is különösen fontos idén, mert ekkor lép életbe az egészségügyi szakdolgozók béremelése, amivel a kormány egy régi kérést teljesít. A koronavírus-járvány ideje az orvosok számára jelentős béremelést hozott, akkor a kamara által hozott bértáblát a kormány életbe léptette, emlékeztetett. Az orvosi bérek nagymértékben emelkedtek, ami lehetőséget biztosított a hálapénz kivezetésére, most pedig az ápolói béremelés is megvalósulhat. Tizenkét hónap alatt kétszer emelkedik érezhető mértékben a bérük, jelentette ki.

Arra is kitért, hogy a parlament előtt fekvő és a jövő héten elfogadandó költségvetésben az egészségügyre a nehézségek ellenére többet fordítanak, mint az idén. Úgy vélte, az elmúlt időben fontos lépések történtek országosan az egészségügyben, így a béremelés és a kórházak gazdálkodása tekintetében.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink