Rétvári: A védőnői szolgálat mindig megújul és igazodik a kor igényeihez
A védőnői szolgálat mindig megújul és igazodik a kor igényeihez, mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) konferenciáján, arra utalva, hogy a várandósgondozási kiskönyv elektronikus formában elérhető az Egészségablak applikációban.
Rétvári Bence a Várandósgondozás felsőfokon - 110 éves a védőnői szolgálat című rendezvényen a védőnői hálózat fejlődésével kapcsolatban elmondta, az elmúlt időszakban sikerült kiegyenlíteni a területi különbségeket azzal, hogy a védőnők már a vármegyei kórházak szakmai irányítása mellett dolgoznak. Hozzátette, a védőnők bekerültek a szakdolgozói bértábla alá, így magasabb bért kaphatnak a munkájukért.
Az államtitkár kitért arra is, hogy 2010 óta minden évben volt valamilyen előrelépés a családok életében, minden évben bővültek a családtámogatások." De minél több családtámogatás van Magyarországon, annál hangosabbak azok, akik ezt túl soknak tartják és támadják a rendszert, ezért meg kell védeni ezeket az intézkedéseket, jelentette ki Rétvári Bence.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar családtámogatási rendszernek kiemelt része a védőnői hálózat, amely "óriási büszkeség a magyar nemzet számára", és amelynek a működésében megmutatkozik a magyarok családcentrikussága is.
A magyar családpolitika 2010 óta egyedülálló, amelynek az anyagi helyzet javítása, az otthonteremtés és a munka-család egyensúly megteremtése mellett fontos eleme az is, hogy a magyarok nyugodtan beszélhetnek a családi értékek jelentőségéről, fejtette ki az államtitkár. Ez ugyanis nem minden országban van így, azonban több helyen is példaként tekintenek a magyar családtámogatási rendszerre, az Egyesült Államokban például a babakötvény mintájára vezették be a "Trump-számlát" az újszülöttek támogatására, mondta Koncz Zsófia.
Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány elkötelezett a családok támogatása iránt, jövőre a GDP 5 százalékát, mintegy 4800 milliárd forintot fordítanak rá.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke azt mondta, a magyarok szerint a várandósság nem teher, hanem áldott állapot, a magzat életét pedig a fogantatástól kezdve tisztelet és védelem illeti meg. Ez a szemlélet mutatkozik meg a kormány családtámogatási rendszerében is, ugyanis a támogatások egy része már a várandósság 12. hetétől elérhető, például a babaváró támogatás, az adókedvezmények, a csok plusz és falusi csok, sorolta Fűrész Tünde.
Betöltött időszakos, teljes és részmunkaidős állások összesen
A KINCS elnöke szerint büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon ilyen széles körű a várandósok gondozása és támogatása. Ebben jelentős szerepet játszanak a védőnők is, akik segítenek abban, hogy a várandósság és a szülés "csodákkal teli időszaka" valóban ne teher, hanem áldott állapot legyen, mondta Fűrész Tünde.























