Rejtélyes betegség a marihuánahasználók körében
A cannabinoid hyperemesis szindróma (CHS) olyan tünetekkel jár, amelyeket korábban senki sem társított volna a kannabisz fogyasztásához, írja az Index.
Míg a marihuánát gyakran alkalmazzák hányinger és hányás ellen – különösen kemoterápia közben –, a CHS éppen ezeket a tüneteket váltja ki rendkívül súlyos formában, írja a lap.
A betegségnek három szakasza van, az elsőben hányinger és hasfájás lép fel, amelyet a páciensek gyakran fokozott kannabiszhasználattal próbálnak enyhíteni. A második szakaszban ismétlődő hányási rohamok követik egymást, amelyek napokig, akár hetekig is eltarthatnak. A harmadik fázisban a tünetek kezdenek enyhülni, majd megszűnnek, írja a National Geographic.
A CHS egyik legjellegzetesebb sajátossága a kényszeres fürdési vágy. A beszámolók szerint az érintettek gyakran órákig tartózkodnak a forró víz alatt, mivel ez átmeneti enyhülést nyújt számukra. Ez a jelenség arra utal, hogy a testhőmérséklet-szabályozásért felelős agyterületet, a hipotalamuszt is „megpiszkálja” az egészségügyi probléma.
Az amerikai egészségügyi adatok szerint évente mintegy 2,75 millió ember szenved CHS-től az Egyesült Államokban. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a sürgősségi osztályokon regisztrált esetek száma 2017 és 2021 között megduplázódott. A növekedés mögött két fő tényező áll. Egyrészt a kannabisz legalizálása miatt jelentősen könnyebbé vált a hozzáférés a szerhez. Másrészt a mai marihuána jóval koncentráltabb, mint évtizedekkel korábban: míg az 1960-as években a THC-tartalom 2-4 százalék között mozgott, ma akár a 35 százalékot is elérheti.
A CHS elsősorban azokat érinti, akik éveken keresztül napi rendszerességgel, gyakran naponta többször is marihuánát fogyasztanak. Érdekes módon a napi használók többsége nem szenved a különös szindrómától, ami arra utal, hogy a genetikai hajlam is szerepet játszhat a kialakulásában. A szakemberek szerint ezeken felül a stressz és az alváshiány is a kiváltó tényezők között szerepelhet.