Realitás-projekt: Svéd Tamás a kórházi klímahelyzetről

Noha minden, a gyógyításban használt helyiség hűtése abszolút indokolt lenne, hazánkban a jelentős részben elavult kórházak komplett klimatizálása gyakorlatilag lehetetlen, és mindaddig, amíg közpénzből az egészségügyre GDP arányosan az EU átlag kétharmadát, abszolút értékben nagyjából a felét költjük, a kor követelményeinek rég nem megfelelő épületek kiváltását, helyettük újak építését nem kezdjük el, ez is így marad.

A magyar egészségügy állapota tulajdonképpen bármely szeletének bármely problémájából levezethető - minden mindennel összefügg. Télen a fűtés okoz gondokat, most épp újra nyár van, így a tavalyi hőhullám után ismét a klímaberendezések meghibásodásáról, hiányáról, elégtelenségéről szóló hírekre számíthatunk.

(...)

Először is, ha a műtőkkel szomszédos helyiségekben nincs klíma, a régi, nagy belmagasságú épületek lényegében kihűthetetlenek, kánikulában a vaskos falak átforrósodnak, akkor az ezen falak által határolt műtőkben is csak nagyon nehezen tartható alacsonyabb hőmérséklet. 

Emellett, ha csak a műtőben van hűvös, az ébredőben már 28 fok, a kórteremben (és itt most szándékosan nem írok betegszobát) 30 feletti, az számos baj melegágya. Pusztán a nagy hőkülönbségek közötti szállítás megalapozhat érzékenyebb betegeknél tüdőgyulladást, egyéb betegséget, de a nagy melegben való lábadozás megterheli a keringési rendszert is, a műtétes osztályokon pedig a sebek elfertőződésének kockázatát fokozza az izzadás, a kötések bepállása - legyenek azok bármilyen modernek. Mindez esetenként tetézve egy hat-nyolcágyas kórteremmel, melyhez egy közös és megkérdőjelezhető állapotú vizesblokk tartozik  - máris megvan a hazánkban szégyenletesen magas számú kórházi fertőzések egyik oka. 

Szükséges lenne tehát a kórház összes helyiségének megfelelő klimatizálása, ideértve a közösségi tereket és az orvosi, ápolói dolgozó és pihenőhelyiségeket is. A XXI. században, a klímaváltozás okozta hőhullámok árnyékában ezt bátran tekinthetjük alapkövetelménynek. A feladatra pedig leginkább a központi fűtéshez hasonló, az egész épület klimatizálását biztosító központi hűtés lenne alkalmas. Tőlünk nyugatabbra az új kórházak többnyire így épülnek, és már  itthon is van ilyen példa. 

Hasonló hűtés kiépítése azonban egy, tipusosan a XX. század első felében épült, pavilonrendszerű, sokágyas kórtermekkel, rosszul szigetelt ablakokkal, elavult csőrendszerekkel terhelt kórházban közel lehetetlen - márpedig számos ilyen működik máig a fővárosban és vidéken is. 

(...)

És így végeredményben mégis az államtitkárnak lesz igaza - hazánkban a meglévő kórházak komplett klimatizálása jelen formájukban gyakorlatilag lehetetlen.

(...) 

Hiába dobálózik az államtitkár időnként 300, máshol már 400 milliárdos egészségügyi költségvetés-növekedéssel, az inflációt figyelembe véve  (ami - ismét Takács Péter szerint - az egészségügyben nagyobb a közösen számoltnál, csak az elmúlt 3 évben az 40% körüli drágulást eredményezett) az egészségügyre való ráfordítás reálértéke gyakorlatilag semmit nem növekedett. Ennek egyértelmű jeleként nemhogy a fejlesztések, felújítások megugrását nem látjuk, de a kórházak adósságállománya továbbra is közel a korábbi mértékben növekszik.

Persze, a sok helyen elmaradt  fejlesztések emlegetésére azonnal érkeznének a számok a kórházfelújításokba ölt - jobbára uniós forrásból származó - milliárdokról, a megújult megyei centrumokról. Való igaz, ezek megtörténtek, mindez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Magyarországon új kórház évtizedek óta nem épült, legfeljebb új épület a régiek közé.

Márpedig az 500 ágyas, eredetileg  gyárnak épült, szakmailag is meghaladott krónikus pszichiátriáról csak egy módon lehetne a közelmúltban nagy sajtóvisszhangot kiváltó, az ápoltak és dolgozók életét pokollá tevő ágyi poloskákat kiirtani: napalmmal. Nem viccelek. Ott lakik a falakban, a csőrendszerben, az elektromos vezetékek mentén. A problémát csak kezelgetni, elfedni lehet, az épület lerombolása nélkül tartósan megoldani nem. Hasonló módon laknak kisebb, kevésbé látványos, de halálosabb kórokozók kiírthatatlanul kórházak intenzív és szeptikus osztályain, vízvezetékeiben.

(...)

Igen, való igaz, ezt a problémahalmot nem tudjuk egyik napról a másikra elhordani. De ha el sem kezdjük, ha ehelyett “sikerekről” számolunk be, és azt hirdetjük, a megoldás lehetetlen, de legalábbis “gazdaságilag nem racionális”, akkor csak egyre mélyebbre ássuk magunkat.

Mindeközben pedig az államtitkár egy interjúban elismerte, hogy a rossz gazdasági környezetre való tekintettel sem érdemi egészségügyi béremelést nem terveztek a büdzsébe a következő két évre, sem a dél-budai “szuperkórház” nem épül meg a közeli jövőben. A bérek értéktartásának ismételt elmaradása és a dolgozók jogainak salátatörvényekbe csomagolt csorbítása külön is megérnének egy misét arról, hogyan demoralizálják ezek egymást erősítve az eddig elkötelezetten dolgozókat is. 

Ami pedig a budai  “szuperkórházat” illeti: mivel máig nem tudjuk, mely ellátási területért felelt volna, honnan tenne szert dolgozókra és mely elavult intézményeket váltaná ki, nem szeretnék lándzsát törni amellett, hogy pontosan erre az épületre lett volna égető szükségünk.

De az elavult, toldozott-foldozott, mind energetikailag, logisztikailag, mind a szakmai követelményeket tekintve túlhaladott, a kor követelményeinek rég nem megfelelő épületek kiváltását, helyettük újak építését egyszer el kell kezdeni!

Ehhez pedig először is meg kellene határozni, hol, mekkora, milyen funkciójú épületekre és intézményekre lesz szükségünk a következő 30-50 évben. Csökkenő népesség, rövidülő kórházi ápolási idők, az egynapos sebészet és nappali kórházi ellátás térnyerése, a telemedicina fejlődése mellett a “kórházbezárás” nem lehet szitokszó. 

Újra, sokadszor: szükség lenne egy konszenzusos, transzparens tervre az egészségügy évtizedeken és kormányciklusokon átívelő strukturális, financiális és szemléleti átalakítására. Ezt követve tudnánk a plusz ráfordításokat értelmesen elköltve építkezni, azok jelentős részét megelőzésre és oktatásra fordítani.  Így lenne remény arra, hogy a magyarok tovább és egészségesebben éljenek, ha pedig mégis megbetegszenek, akkor a kor standardjainak megfelelő, egy- vagy kétágyas, tiszta - és hogy teljes kört fussunk - klimatizált helyiségekben gyógyulhassanak. 

Svéd Tamás teljes írását a Magyar Orvosi Kamara portálja közli.