Radikális reformokra készülnek a német egészségügyben

Átfogó strukturális reformmal és megszorításokkal igyekeznek elkerülni a német egészségbiztosítási rendszer teljes csődjét, írja a G7.

A német egészségügy az Európai Unió legdrágább rendszere, a kiadások 2023-ban már megközelítették az 500 milliárd eurót, a GDP 12,7 százalékát emésztve fel. A hatalmas ráfordítások ellenére a hatékonyság elmarad az elvárttól, és a kötelező egészségbiztosítókat katasztrofális pénzügyi krízis fenyegeti, a hiány az év végére elérheti a 15 milliárd eurót, reformok nélkül pedig 2030-ra a 40 milliárdot is meghaladhatja. A kormány ezért törvényjavaslatot fogadott el, amelytől Nina Warken egészségügyi miniszter jelentős megtakarítást vár a terhek megosztása révén.

A tervezett intézkedések közvetlenül érintik a lakosságot és az ellátórendszert is. A magas keresetűek progresszíven emelkedő járulékfizetésére, valamint a kórházi ápolás és a fogpótlás önrészének 50 százalékos megemelésére tesznek javaslatot. Bizonyos szolgáltatások, így a bőrrákszűrés és a homeopátiás szerek támogatása megszűnnének, a szükségtelen műtétek kiszűrésére pedig kötelező második orvosi véleményt vezetnének be. Emellett korlátoznák a biztosítók igazgatási és reklámköltségeit, a gyógyszergyártókat árcsökkentésre kényszerítenék, és megadóztatnák a magas cukortartalmú üdítőket.

Bár az orvoslétszám folyamatosan nő, az ellátásban komoly paradoxon mutatkozik az öregedő népesség, a fiatal orvosok részmunkaidős igényei és a vidéki praxisok elnéptelenedése miatt. A kórházi orvosok évente 65 millió túlórát teljesítenek, és idejük harmadát adminisztrációra fordítják. A kormány a túlterheltséget digitalizációval, valamint a szakdolgozók és a patikusok kompetenciáinak bővítésével (például oltások beadása, vérvétel) enyhítené. Ezzel párhuzamosan az orvosi honoráriumok alapdíját csökkentenék, bár a háziorvosok a rendelési idő meghosszabbításával vagy videókonzultációval pótdíjakhoz juthatnak.

A Friedrich Merz kancellár által történelminek nevezett reformot szinte egyetlen szereplő sem támogatja. A koalíciós partner szociáldemokraták ellenzik a lakossági szolgáltatások szűkítését, és a bérek mellett a bérleti díjakat vagy az értékpapírok hozamát is bevonnák a finanszírozásba. Az ellenzéki pártok megszorító programként értékelik a tervezetet, míg a szakorvosi és háziorvosi szövetségek szerint az orvosi díjazások megvágása az ellátás drasztikus romlásához és hosszabb várólistákhoz vezet. A szakszervezetek a munkavállalók védelmében már sztrájkot is hirdettek, így a konszenzus hiánya miatt a politikai feszültség tovább éleződik, olvasható a G7 elemzésében.

(forrás: G7)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...