hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Probléma adódott a rezidensek fizetése körül

Az ÁEEK-tól a kórházakhoz kerültek a rezidensek, az intézményeknek viszont csak a bérkülönbözetet utalták február elején, írja a Weborvos.

Át kellett venniük a kórházaknak ez évtől a náluk tanuló rezidenseket a 2020 decemberében megszüntetett ÁEEK-től, ami az anyagi terheken túl egyéb bonyodalmakat is okoz. Mint a Kórházszövetség szerdai, graduális és posztgraduális orvosképzéssel foglalkozó online konferenciáján Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójának szavaiból kiderült, február elején a kórházak csak a rezidensek béremelésének különbözetét kapták meg a NEAK-tól, a többit nekik kellett állniuk. Erre erősített rá Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, jelezve, hogy ahol sok rezidens tanul, ott bizony tízmilliós adósság keletkezett emiatt. Egy-egy intézménynek nincs is annyi státusza, ahány fiatal szakorvos-jelöltet tanítanak osztályaikon, így fordulhat az is elő, hogy a rezidensek csak közreműködői szerződéssel tudnak ügyelni.

Az ország szegényebb térségeinek intézményeit nem érte emiatt hidegzuhany, ám onnan nagyon hiányoznak a rezidensek, derült ki Szabó Géza, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet főigazgatójának prezentációjából. Nógrád megye például nem vonzó a fiataloknak, alacsony a rezidenshelyek betöltöttsége, pedig igyekeznek ösztönzőkkel, letelepedést segítő megoldásokkal lendíteni a helyzeten. Bár minden szakma immár hiányszakma náluk, felszereltségük, orvostechnikai ellátottságuk magas színvonalú, tette hozzá.

Nem mindig kap minőségi képzést a rezidens, meglehetően változó a rezidensképzés: függ a képzési központtól, a képzés területétől és persze a kritikus szemléletű fiataloktól, fogalmazott Báthori Gergő, a Magyar Rezidensszövetség elnöke. Mint jelezte, nem könnyű objektíven felmérni a véleményeket, s hiányolta a minőségbiztosítási eszközöket. Egyelőre úgy látja, hogy a mennyiség kap nagyobb hangsúlyt az állami intézkedésekben, s látható, hogy hatalmas erőforrások mozdulnak ezen a területen, ám a minőség nem eléggé hangsúlyos, írja a Weborvos.

(forrás: WebOrvos)

Könyveink

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...