Prevenció a foglalkozás-egészségügyben
A munkaképes korú férfiak halandósági mutatói lehangolóan rosszak. Szinte minden rendelésen felmerül az a probléma, hogy a szükséges labor- vagy egyéb vizsgálatokat, konzíliumokat miképpen lehet igénybe venni.
Szinte hihetetlen, hogy erre a foglalkozás-egészségügyi orvosnak jelenleg nincs beutalási jogköre. Ha mégis megteszi, a vizsgálat elég borsos díját valakinek meg kell fizetni – legyen az a beteg, a munkáltató, vagy a beutalót kiállító foglalkozás-egészségügyi orvos –, annak ellenére, hogy az illető munkavállaló fizeti az egészségbiztosítást, TAJ száma van, a vizsgálatra szüksége van.
Hogyan alakulhatott ki ez a különös helyzet?
Bár tulajdonképpen nem szorosan vett kötelessége, hiszen a munkáltató elsősorban a munkaképesség megítélése céljából alkalmazza, egy orvos mégis szívesen segít, ha tud, ezen túlmenően is, amikor valaki ott van előtte, aki nemegyszer másik városból jár be dolgozni, aki néha azt sem tudja, ki a körzeti orvosa, akinél esetleg még egyszer sem járt. Jelenleg ezt a segítséget a foglalkozás-egészségügyi orvos a körzeti orvos bevonásával tudja csak megadni.
Levélben udvariasan megkéri, hogyha egyetért, küldje el azokra a vizsgálatokra, amikre az illető a körzeti orvos beutalójával már minden további nélkül díjmentesen jogosult. Ehhez meg kell írnia egy levelet, meg kell győzni a munkavállalót, hogy saját érdekében menjen (utazzon) el a körzeti orvosához (aki nyáron esetleg éppen szabadságon van!), ott várja ki a sorát egy zsúfolt rendelésen, menjen el az ajánlott vizsgálatokra, utazzon vissza, közben maradjon ki a munkából, amit nem szeretne elveszíteni. A körzeti orvostól a kollegiális segítséget én személy szerint, minden esetben megkaptam, az eredményekről értesítettem, hogy ha szükségesnek véli, gondozásba is tudja venni a beteget.
Azonban a munkavállalók ezeket a kerülőutakat nem értik, nem örülnek neki, nem ritkán bizalmatlanokká válnak Egyes nagy munkáltatók (pl. a MÁV) a saját foglalkozás-egészségügyi orvosaik részére megszerezték a beutalási lehetőséget, amelynek hiánya így diszkriminatívan elsősorban azoknak a kis és közepes vállalatoknak a dolgozóit hozza hátrányos helyzetbe, amelyek nem képesek saját rendelőintézetet működtetni.
Az orvoslás napjainkban csapatmunka
A munkaalkalmasság elbírálása kardiovaszkuláris és anyagcsere-betegségek esetén megfelelő vizsgálatok nélkül nem mindig lehetséges. Ezen túlmenően, olyan orvosok részére, akik a betegeket régebbi munkájuk során a kardiovaszkuláris kontinuum leszálló ágán, már kórházban, rendelőben észlelték, igazi sikerélményt jelent, hogy rizikófaktoraikat idejében felderítve, azokat holisztikus szemlélettel korrigálva, eredményes egészségmegőrző, betegségmegelőző munkát végezhetnek. A primer prevenció hatékonyságát a JUPITER vizsgálat is igazolta (Ridker, P.M. et al., New England Journal of Medicine, 2008, 359:2196-2207.). A szemlélet lényeges elemei hazánkban is elfogadottak mind az elsődleges, mind a másodlagos megelőzést illetően. (Czuriga István, Orvostovábbképző Szemle, 2009. június, XVI.évf. 6.szám; Karádi István, Háziorvos Továbbképző Szemle, 2010. június, XV.évf., Suppl.G.)
A kardiovaszkuláris és az anyagcsere-betegségeken kívül, melyek gyakoriságuk és súlyos szövődményeik miatt az érdeklődés előterében állnak, az orvoslás teljes területén végezhetünk megelőző tevékenységet, legnagyobb haszonnal talán éppen azoknál, akik maguktól nem fordulnának orvoshoz. Ennek a munkának a szépsége és változatos érdekessége akkor bontakozik ki igazán, ha az ember kipróbálta. Melyik munkás tudja például, mekkorát emelkedik a vérnyomása, ha megemel egy ötven kilós zsákot, és melyik kislány, hogy mit jelent, ha alvadék van a havi vérzésében, vagy miért veszélyes a dohányzás együtt a fogamzásgátlóval – és így, személyre szabottan, szinte vég nélkül?
Hogy a szakmánk nem fordított a foglalkozás-egészségügyre eddig elég figyelmet, talán annak is következménye, hogy a munkaügy és az egészségügy közös területeként némileg a senki földjén fekszik. Az átvett EU szabályok a foglalkozás-egészségügy üzemben tartásának költségeit a munkáltatókra hárítják, olyan mértékben, amennyiben a munkafolyamattal, biztonsággal, stb. összefüggésbe hozható (Ungváry György: Munkaegészségtan, Medicina, 3.kiadás, 2010.).
Ilyen módon az egészségügy rendkívül kedvezően juthat „egészség-nyereséghez”. Tehát az egészségügy-munkaügy együttműködésnek az egészségügy vonatkozásában nagyon is költséghatékony lehetőségei vannak; ezt nem volna szabad szemünk elöl téveszteni, Lehet, hogy a szemléletváltáshoz módszertani levélre is szükség lenne.
A jogfosztó törvényi szabályozás visszavonása sem pénzbe, sem időbe nem kerülne
Az 1997. évi LXXXIII. törvény 18. paragrafus (6) bekezdése szerint: nem vehetők igénybe az E. Alap terhére […] foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatások, amennyiben azok nem az ellátást igénybe vevő biztosított foglalkozási megbetegedése, illetőleg üzemi balesete miatt váltak szükségessé. Ugyanezen LXXXIII. törvény 10. paragrafus (1) bekezdése a betegségek korai felismerésére és megelőzésére vonatkozó vizsgálatokra való jogosultságból kirekeszti a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa által végzett, munkaköri alkalmasság megállapítására irányuló vizsgálatokat és az ahhoz szükséges további járóbeteg-szakellátásokat.
A jogfosztó törvényi szabályozás mielőbbi visszavonása és hatályon kívül helyezésese szükséges, mivel mint magasabb rendű jogszabály, felülírja a 27/1995. (VII. 25.) sz. NM rendelet 4. paragrafus (3) bekezdését a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról: „A szolgálat az Egészségbiztosítási Alap terhére igénybeveheti a mentőszolgálatot, a szolgálat orvosa járóbeteg-szakellátást nyújtó szakrendelésekre, illetve háziorvosi ellátásra utalhatja a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező munkavállalót, speciális kórházi ellátást igénylő foglalkozási megbetegedés, vagy annak gyanúja esetén pedig – sürgősséggel, vagy előzetes helybiztosítás útján – az Országos Munkahigiénés és Fogalkozás-egészségügyi Intézet fekvőbeteg osztályára utalhatja a beteget.”
Ezt a jogszabályt nem vonták vissza – a jogfosztó törvény hatályon kívül helyezése esetén ismét érvényben lévőnek tekinthető. A jogfosztó törvényi szabályozás visszavonása sem pénzbe, sem időbe nem kerülne, jelentős, kedvező változások kiinduló pontja, elindítója lehetne.
Mivel a különféle járművek vezetésére való alkalmasság elbírálása is része a tevékenységünknek, talán nem felesleges felidézni, hogy ezzel kapcsolatban az OTF-OSZI által kiadott ÚTMUTATÓ (1992) így fogalmaz: „Az alkalmassági vizsgálat ugyan nem szűrővizsgálat a szó eredeti értelmében, de – amíg az általános, rendszeres lakosságszűrés megvalósul – a lakosság tekintélyes rétegénél, ha részlegesen is, a szűrővizsgálat szerepét is betölti, preventiv szerepe a baleset megelőzésén kívül is kétségtelen. Nem teszi, nem is teheti nélkülözhetővé az alkalmasságot elbíráló orvos szaktudását meghaladó esetekben más szakorvosok közreműködését.”
(A könyv az Orvosszakértöi Intézet Főigazgatóján kívül az Országos Belgyógyászati Intézet és még húsz másik országos intézet egyetértésével készült!) Ezzel a megfogalmazással egyetérthetünk.
