Pótlék a kastélyban

De Molnár különleges trükköt alkalmaz. Nála csak halljuk az évődést, amely a fal túloldalán zajlik csiklandós párbeszéd formájában és kellően fölzaklatja a hölgy vőlegényét az innenső oldalon. Hunyadynál benn vagyunk a szobában, és a vőlegény igyekszik az ágyába csalni a komornát, mert a menyasszonya frigid, ő pedig igencsak fölhevült egy kikapós özveggyel eltáncolt tapadós tangótól. Mindkét darabban kitör a botrány, és mindkettőben el is simul. Molnárnál a szereplők egyike, a drámaíró elhiteti a naiv vőlegénnyel, hogy a natúr szerelmeskedés csupán éjszakai színházi próba volt, és reggelre meg is írja a bizonyítékként elővezetett darabot, amely – lévén Molnár a szerzője – a harmadik felvonás fénypontja. Hunyadynál a botrány elsimítására a csapodár vőlegény nagybátyja vállalkozik, akinek nem jut eszébe ilyen jó ötlet, csak az, hogy a menyasszony előtt, akibe különben ő is szerelmes, magára vállalja unokaöccse pajkoskodását. Aztán a turpisság lelepleződésekor váratlan jutalomban részesül: elnyeri a lány kezét, aki természetesen szintén szereti őt. (Remélni merjük, bár megtudni sosem fogjuk, hogy sokat emlegetett frigiditása csak a pernahajder szoknyapecérnek szólt erkölcsi alapon.)
A két darab közötti jelentékeny minőségi különbség ellenére a Júliusi éjszaka is színpadképes, élvezhető vígjáték, amennyiben nem várunk tőle túl sokat. Kellemes dialógusok és viszonylag jó szerepek vannak benne, különben a Vígszínház nem mutatta volna be annak idején. (Gábort, a deres halántékú nagybácsit Törzs Jenő játszotta. Talán vannak olvasók, akik hallottak róla.) Most az Új Színház újította föl, olyan előadásban, amely nem fogja fölborzolni a kedélyeket – léha arisztokraták linkeskedései manapság kevés borzolnivalót kínálnak –, de megfelel egy szolidan szórakoztató este követelményeinek. Ízléses, kellemes, és nem gondolja, hogy minél lejjebb szállítja a színvonalat, annál nagyobb lesz a siker. Ez már komoly eredmény. A rendező Bezerédi Zoltán ügyel a viselkedési normákra – illetve azok látszatára –, amelyek nemesi körökben még egy átmulatott éjszakán is kötelezőek. Mértékkel ironizálja a felsőbb körök szokásait, épp csak annyira, hogy ne irigyeljük őket, és ne is ismerjünk rá mai leszármazottaikra. Ez megzavarná a kedélyünket. Az, hogy Takács Katalin mint a ház úrnője, elegáns feketében és a mater familias tekintélyével szivarozik, a nosztalgia füstjével vonja be a színpadot. A férjét játszó Nagy Zoltán folyton elalszik ültében, ahogy ütődött arisztokratáknál szokás. A legnagyobb meglepetést Bánsági Ildikó kelti, aki kikapós özvegyként olyan fanyar fensőbbséggel kezeli a körülötte koslató fiatal fiúkat, hogy képes elterelni róluk a gerontofília gyanúját. Botos Éva a meglehetősen halvérű menyasszony, és elnézve Huszár Zsolt kizökkenthetetlenül magába forduló Gábor nagybácsiját, megértjük, hogy semmi más, csak egy jó hírnév sérelmére elkövetett skandalum hozhatta össze őket. Vass György játssza a gerjedelmével nem bíró vőlegényt, inkább infantilis sportfiúnak, mint zsigeri nőfalónak – még szerencse, hogy mozgékonysága meglódítja az egyébként mozdulatlan cselekményt.
Említésre méltó még a komorna-inas pár (Pokorny Lia és Derzsi János), akik szintén menyasszony-vőlegény, és megvan a magukhoz való eszük, hogy kihasználják gazdáikat. Ők sem makulátlanok. Pokorny Lia játékából – nyilván szándékosan – nem derül ki, hogy történt volna-e valami a kérdéses ágyban, ha markos és verekedős jövendőbelije nincs résen. Derzsi János mindenesetre eltángálja a csábítót is, a saját menyasszonyát is. Az utóbbit két felvonás között, a színfalak mögött – ez megoldás gyanánt sikertelenebb ötlet annál, amit a Játék a kastélyban Turaija kihozott a közönség számára láthatatlan eseményekből. Ebből is látszik, hogy Molnár jobb színdarabíró volt Hunyadynál.

Koltai Tamás (Medical Tribune)