Polarizálja a társadalmat a kötelező oltás bevezetése

A viselkedéskutatók nem biztosak abban, hogy az oltások kötelezővé tételével a kívént eredményt érik el az érintett országok, írja az Infostart.

A viszonylag magasan átoltott nyugat-európai államokban a kötelező oltás vagy az oltási igazolványhoz kötött szolgáltatások adják azt a két eszközt, amellyel a vakcinát még nem kapott rétegeket igyekeznek rávenni arra, hogy oltassák be magukat.

A viselkedéskutatók ugyanakkor óvatosságra intenek az ilyen intézkedések lehetséges hatásait illetően.

Ha túl szigorúvá tesszük ezeket a szabályokat, akkor az igazi oltásellenesek, akik kisebbségben vannak, még ellenállóbbak lesznek. Ez hosszú távon veszélyt jelent, mert megosztja a társadalmat és más témákban is komolyabb véleménykülönbségekhez és polarizációhoz vezethet – idézi az Infostart Julia van Weert, az Amszterdami Egyetem társadalom- és viselkedéstudományi karának professzora nyilatkozatát az Euronewstól.

A közeljövőben életbe lépő francia változtatások, amelyekkel Emmanuel Macron deklaráltan az oltást nem kérők életét akarja megnehezíteni, annak ellenére tömegeket vittek az utcára, hogy az országban egyébként a felnőttek 91 százaléka van beoltva. Több mint százezer ember vonult az utcára: szakértők szerint Macron szóhasználata rosszul sült el.

Martyn Pickersgill professzor, az Edinburgh-i Egyetem tudomány- és orvostudomány-szociológia tanszékvezetője aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Macron megjegyzése kockázattal jár. Meglátása szerint ahhoz vezethet, hogy a bizalmatlanság és a közegészségügyi intézkedésekkel szembeni ellenérzés újra megerősödik ahelyett, hogy az embereket a védőoltások felvételére motiválná.

Macron azonban állíthatja, hogy a francia kormány stratégiája eddig sikeres volt. Azzal ösztönözte az embereket az oltásra, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tette az oltást és bevezette az oltási igazolványt, amivel sikerült megelőzni a fertőzések számának megugrását.

Az oltási igazolványok világszerte széles körben sikeresnek bizonyultak abban, hogy többen kérjék a vakcinát. Egy Dániában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Németországban és Svájcban végzett tanulmány szerint a bevezetés előtt 20 nappal a felvett oltások száma megnőtt, a hatás a bevezetést követő 40 napig tartott.

(forrás: Infostart)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...