hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

Pocak és szellemi leépülés

A hasi elhízás kifejezetten hajlamosít a szívroham és a cukorbetegség megjelenésére, de egy új vizsgálat szerint évtizedek alatt a gondolkodó képesség romlásában is szerepet játszik. A tanulmány eredményeit az ideggyógyászat vezető folyóirata, a Neurology közölte.

Amerikai és svéd kutatók Rachel A. Whitmer vezetésével arra voltak kíváncsiak, hogy a hasüregben fölhalmozódó zsír befolyásolja-e a korosodók szellemi frissességének megmaradását.
A hasüregben lévő zsírsejtek az anyagcsere szempontjából rosszabb indulatúak, mint a bőr alatt elhelyezkedő zsírpárnák. Hasi elhízás esetén az infarktus vagy a szélütés okozta halálozás lényegesen magasabb, mint az általánosan kövér emberek között. Eddig azonban nem voltak adatok arra, hogy a központi elhízás befolyásolja-e korosodás közben a szellemi képességeket.
Egy amerikai egészségügyi központ csaknem hétezer gondozottjának 1964 és 1973 között megmérték a haskörfogatát is. Ezeket az embereket 36 év múlva ismét megvizsgálták, a vizsgálat része volt a szellemi leépülés mérése is. A vizsgálati személyek életkora ekkor 73-87 év volt.
A szellemileg leépülő idős emberek aránya 16 százalékot ért el a csoportban. A karcsúságukat megőrzőkhöz képest a hasi elhízás tüneteit mutató kövér emberek csaknem négyszer gyakrabban lettek a kognitív képességvesztés áldozatai. Ez azonban független az ugyancsak gyakoribb érbetegségek vagy a cukorbaj következményeitől.
A kutatók fölhívják a figyelmet arra, hogy ez a kedvezőtlen szellemi romlás azoknál is megfigyelhető, akiknek a testsúlya, testtömegindexe nem volt lényegesen magas, csak a hasüregben jelent meg zsírlerakódás. Ez azt jelenti, hogy a hasüregi zsír valóban sokkal több bajt okoz, mint az alakunkat kívülről gömbölyítő zsírszövet.
Ezért célszerű rendszeresen ráállni a mérlegre, de talán még jobb gyakran elővenni a mérőszalagot, hogy haskörfogatunkat ellenőrizzük. Ez igen érzékenyen jelzi, hogyan alakul a hasi zsírfelhalmozódás, az pedig mutatja a szív- és érrendszeri kockázatot, az agyi katasztrófák veszélyét. A fölös kilóktól pedig időben meg kell szabadulni.

Matos Lajos, MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...