hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.
hirdetés

 

Pionos héliumot hoztak létre

Egy új egzotikus atomot, pionos héliumot hoztak létre és tanulmányoztak az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN) folyó ASACUSA együttműködés kutatói, akik a Nature című tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmányukban mutatták be eredményeiket a mezont tartalmazó pionos hélium atom létrehozásáról és spektroszkópiai méréseiről.

A nemzetközi kutatócsoport a Zürich közelében fekvő Paul Scherrer Intézetben (PSI), a világ legnagyobb kapacitású mezongyárában hozta létre és mérte az elméletileg már korábban felvetett, de létezésében soha nem igazolt egzotikus atomot – adta hírül szerdán a CERN közleményében.

A CERN a világ legnagyobb részecskegyorsítója mellett 1999 óta üzemben tart és folyamatosan fejleszt egy antianyaggyárnak nevezett mérőrendszert. Ott sikerült először antianyagatomokat, azaz a proton antirészecskéit, antiprotonokat tartalmazó atomokat előállítani, csapdában tartani és a közönséges anyaggal összehasonlítva pontos spektroszkópiai méréseket végezni rajtuk.

Az antianyaggyár egyik kísérlete a japán kutatók vezette ASACUSA nevű együttműködés, amelynek alapításában magyar csoport is részt vett a Wigner Fizikai Kutatóközpontból és a debreceni Atommagkutató Intézetből osztrák, német és olasz kutatócsoportokkal együtt. Az ASACUSA kísérlet sikerei között sok elsőként felfedezett jelenséget és vizsgálatot jegyeznek, többek között annak megmutatását lézerspektroszkópia segítségével, hogy a töltésük előjelén kívül a protonnak és antirészecskéjének, az antiprotonnak valamennyi tulajdonsága hihetetlenül pontosan egyezik  írta Horváth Dezső Széchenyi-díjas professor emeritus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója a hálózat által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Horváth Dezső az ASACUSA alapításakor került a kísérlethez, és sok évig dolgozott benne.

A két évtizede zajló mérést egy meglehetősen hosszú élettartamú egzotikus atomon végezték, amely három részecskéből: hélium atommagból, elektronból és antiprotonból áll, azaz a hélium egyik elektronját helyettesítették negatív töltésű antiprotonnal. Az abszolút nulla hőmérséklethez igen közelre hűtött atomban finoman hangolható lézerrel léptették az antiprotont viszonylag stabil és bomlékony állapotok között. A kísérlet csaknem 20 évig fejlődött, amíg sikerült a végső lehetséges pontosságot elérni.

A kutatókban felmerült, hogy vajon elő lehet-e állítani az antiprotonos héliumhoz hasonló új egzotikus atomot negatív pi-mezonok, pionok segítségével. Ennek jeleit már korábban látták Japánban, de ott nem volt elegendő pion, hogy kimutassák az új atomot. Az ASACUSA kísérlet ezen ágának vezetője, Hori Maszaki megszervezte a mérőberendezés megépítését a CERN-ben és  átszállítását a Zürich közelében fekvő Paul Scherrer Intézetbe (PSI), ahol a világ legnagyobb kapacitású pionforrása ("mezongyára") működik.

A kísérlet célja az antiprotonokhoz hasonlóan a pion tömegének a korábbinál sokkal pontosabb mérése. A fő nehézség a pion rövid élettartama. A kísérlethez a negatív pionokat mágneses mezővel olyan céltárgyba vezették, amely az abszolút nulla hőmérséklet közeléig hűtött, szuperfolyékony állapotba került héliumot tartalmazott. Ezt a technikát Hori csoportja a CERN-ben dolgozta ki antiprotonokra, az atommagbomlást észlelő mérőberendezéssel együtt.

A pionos héliumatom keletkezését a PSI pionnyalábjánál hangolható lézer segítségével sikerült észlelni: egy bizonyos frekvenciánál a pion rezonanciaszerűen elnyelődött a hélium-atommagban, és azt felrobbantotta, maghasadáshoz hasonlóan kisebb alkatrészekre bontotta. A kísérlet a héliumatommagból kiszabadult protont, neutront és deuteront (proton és neutron kötött állapotát) észlelte.

A kutatók célja most pontosítani az észlelt lézerátmenet mérését a pion tömegének meghatározására. Számításaik szerint a jelenlegi pontosság ezzel a módszerrel mintegy százszorosára növelhető, és ez érzékeny ellenőrzése lehet a részecskefizika elméletének, a Standard Modellnek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...