hirdetés

Piaci pályára állnak az egyetemi kutatások Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) innovációs ökoszisztémája egyik meghatározó eseményére került sor a napokban, ahol a PTE Inno-Capital Kft. szervezésében február 19-én ünnepélyes keretek között elindították a 2025-ös év nyertes Proof of Concept (PoC) pályázatait. Az esemény nem csupán a nyertesek bemutatásáról szólt, hanem egyúttal kijelölte a hazai tudáshasznosítás jövőbeni irányait is, hangsúlyozva az egyetemi kutatások és a piaci igények összekapcsolásának fontosságát.

A rendezvényt dr. Meggyes Eszter, a PTE Inno-Capital Kft. jogásza és projektkoordinátora nyitotta meg, aki elmondta, a bírálati folyamat során inspiráló volt látni azt a sokszínűséget és kutatói szenvedélyt, amellyel a szakemberek jobbá kívánják tenni a világot. 

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora köszöntőjében egy szemléletes hasonlattal világította meg a POC (a saját szakmájában Point of care) lényegét, ahogy az orvostudományban a betegágy melletti ellátás a legközvetlenebb segítség, úgy ezek a pályázatok is a kutatás leggyakorlatiasabb formáját jelentik. A rektor kiemelte, hogy az egyetemeknek túl kell lépniük a belső kutatási eredmények gyártásán, és a korábbi szakpolitikai törekvésekkel összhangban a falakon kívülre, az alkalmazott fejlesztések irányába kell mozdulniuk, szoros együttműködésben az ipari partnerekkel.

Hidvéghy Zoltán, a PTE Inno-Capital Kft. ügyvezetője a számok tükrében is értékelte az elmúlt fél évet. Kiemelte, a rendelkezésre álló 350 millió forintos keretből az első körben 175 millió forintot osztottak ki 16 nyertes pályázó között. A rendkívüli érdeklődést jelzi, hogy összesen 70 pályázat érkezett be, amelyek közül a legígéretesebb kutatóknak egy „pitch” esemény keretében személyesen is bizonyítaniuk kellett ötletük piacképességét. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a válogatás során szigorú feltétel volt az alapkutatási jelleg megtartása mellett a távolabbi piaci hasznosíthatóság felvázolása. A pályázók között szerepelnek rákkutatással, 3D-s kerámianyomtatással, sőt művészeti és számítástechnikai fejlesztésekkel foglalkozó projektek is. Jó hír a kutatóknak, hogy márciusban a fennmaradó összeget is kiírják, 5-10 millió forintos, valamint 10-20 millió forintos támogatásokra lehet pályázni alapkutatások esetén."

A szakpolitikai hátteret dr. Tóth Bence, az NKFI Hivatal tudományos főtitkára vázolta fel, aki elmondta, hogy a Neumann János Program keretében Magyarország célzottan kívánja javítani innovációs teljesítményét. A 2026-os stratégia négy fő fókuszterületre – a digitalizációra, az egészséges életre, a zöld átállásra, valamint a biztonságra – koncentrál. A főtitkár rámutatott: a kutatási finanszírozás reformjának köszönhetően ma már neves kutatókból álló testületek döntenek a források sorsáról, biztosítva a szakmai kiválóságot.

A teljes információ

(forrás: Pécsi Tudományegyetem)

Könyveink