Petíciót indítottak a szívhangrendelet védelmében

A Tisza-kormány felülvizsgálná a szívhangrendelet, az életvédők most petíciót indítottak annak védelmében, írja a Magyar Nemzet.

– Most meg kell nyomnunk a vészcsengőt, hiszen a miniszteri meghallgatásokon kiderült, hogy az új kormány nyitott a szívhangrendelet eltörlésére. Nekünk, kereszténydemokratáknak az élet védelme az egyik legfontosabb küldetésünk – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence új videójában. A KDNP frakcióvezetője elmondta: a CitizenGo platformon petíció indult a szívhangrendelet védelmére.

Az úgynevezett szívhangrendeletet az Orbán-kormány vezette be a magzatok védelmére. A jogszabály lényege, hogy az abortusz előtt álló nőknek a műtét előtt meg kell hallgatniuk a magzatuk szívhangját, hogy saját maguk mérlegelhessék a döntésüket, emlékeztet a Magyar Nemzet.

Hegedűs Zsolthoz fordulnak

A CitizenGO az új egészségügyi vezetés, kiemelten Hegedűs Zsolt felé intézi a kiáltványt, miután szerintük radikális aktivista csoportok és politikai szervezetek (köztük a Momentum és a Human Rights Watch) nyomást gyakorolnak a kormányra a 2022-ben bevezetett „szívhangrendelet” hatályon kívül helyezése érdekében.

A kezdeményezők hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi szabályozás nem tiltja vagy kriminalizálja a terhességmegszakítást, és nem sérti a válsághelyzetben lévő várandósok jogait, hanem a döntés előtt biztosítja a magzati élet valóságára vonatkozó orvosi információkat. A rendelet emellett összhangban van az Alaptörvénnyel, amely a fogantatástól kezdve védi a magzati életet.

Mivel az újonnan felállt Egészségügyi Minisztérium szerkezeti változásai miatt a rendelet bármikor visszavonhatóvá válhat, a civil kezdeményezés arra kéri a döntéshozókat, hogy tartsák meg a hatályos szabályozást, védjék meg a magzati életet, és a rendelet eltörlése helyett a válsághelyzetben lévő anyák anyagi és szakmai támogatásának bővítésére helyezzék a hangsúlyt.

Az életpárti mozgalom emlékeztet, hogy a meglévő intézkedésekkel párhuzamosan Magyarországon stabilan csökken az abortuszok száma, a szigorítás visszavonása viszont demográfiai és erkölcsi kockázatokkal járna.

***

Az aláírást gyűjtő szervezet állításával szemben aTelex tavaly év végén idézte Ferenci Tamás biostatisztikus adatait, amelyek rámutattak, hogy 2022 szeptembere óta a tendencia nem változott. Annyiban igen, hogy egyre nagyobb a száz élve születésre jutó abortuszok száma; a mutató szerint tehát nemhogy nem javult a helyzet, hanem inkább még romlik is.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés
hirdetés

Könyveink