Péntektől minden beutazási korlátozás megszűnik Nagy-Britanniában

Megszűnik péntektől a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt összes beutazási korlátozás Nagy-Britanniában, közölte hétfőn Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Shapps a Twitteren közzétett bejelentésében kiemelte: március 18-án brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától a külföldről érkezőknek nem kell kitölteniük az utasazonosító űrlapot (passenger locator form), és senkinek nem kell koronavírus-tesztet végeztetnie. Shapps szerint mindezt a nagy-britanniai oltási kampány sikere tette lehetővé. A miniszter hangsúlyozta: az intézkedés nyomán húsvétra még szabadabbá válik az utazás az Egyesült Királyságban.

A közlekedési tárca nem sokkal később, hétfő este közzétett részletes tájékoztatása külön kiemeli, hogy a tesztelési kötelezettség teljes eltörlése azokra a beutazókra is vonatkozik, akiknek nincs teljes körű oltásuk a koronavírus ellen.

A külföldről beutazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége már a múlt hónapban megszűnt, de az akkori intézkedés a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utasokra vonatkozott és csak Angliára terjedt ki. A brit közlekedési minisztérium hétfői bejelentése szerint ugyanakkor a beutazási korlátozások péntektől esedékes teljes feloldása egyértelműen az Egyesült Királyság egészére Angliára, Skóciára, Walesre és Észak-Írországra  értendő.

A koronavírus elleni teljes körű beoltottságot a brit kormány jelenlegi meghatározása szerint két beadott oltási adag, illetve az egykomponensű Janssen vakcinából értelemszerűen egy beadott dózis jelenti. A brit kormány jelenleg a Covaxin, a Moderna, a Janssen, a Novavax (Nuvaxovid és Covovax), az Oxford/AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, valamint a kínai Sinopharm és Sinovac oltóanyagokat ismeri el.

A nem teljesen beoltottaknak jelenleg az indulás előtti két napban elvégzett koronavírusteszt negatív leletét kell felmutatniuk, és az érkezés utáni második nap végéig is egy PCR-tesztet el kell végeztetniük. Ennek a tesztnek az időpontját még az indulás előtt le kell foglalniuk. A brit közlekedési tárca hétfői bejelentése szerint azonban március 18-tól ezek az előírások is megszűnnek, vagyis azoknak sem kell az indulás előtt és az érkezés után koronavírus-szűrést végeztetniük, akik a brit kritériumok alapján nem számítanak teljes körűen beoltottnak.

A minisztérium indoklása szerint ez a döntés megfelel a brit kormány nemrégiben ismertetett stratégiájának, amelynek célja annak meghatározása, hogy az Egyesült Királyság miként tud a továbbiakban együtt élni a koronavírussal az egyéni szabadságjogok korlátozása nélkül.

A hétfő esti minisztériumi tájékoztatás szerint a brit lakosság 86 százaléka kapott eddig két oltási dózist, és 67 százaléknak a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő oltási adagot is beadták.

A brit kormány március végétől felszabadítja azokat a szállodai férőhely-kapacitásokat is, amelyeket azoknak a beutazóknak tartott fenn, akiknek érkezésük után őrzött karanténba kellett vonulniuk. Ez az előírás a járvány szempontjából különösen veszélyesnek tartott térségekből érkezőkre vonatkozott, de ezt a szabályozást a gyakorlatban már hónapok óta nem használják és az ilyen térségek számára fenntartott "vörös lista" is hosszú ideje üres.

*

A világon 459 802 605 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 045 820 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 456 908 767 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 041 077 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...