hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Egészségpolitika

Patikaliberalizáció: legyen vagy ne legyen?

A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint minél hamarabb hatályon kívül kell helyezni a gyógyszer-gazdaságossági törvény egyes paragrafusait, ezért soron kívül tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi miniszterrel és a parlament szakbizottságával – mondta a kamara elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Horváth Tamás szerint a legsürgetőbb feladat az, hogy le kell állítani a liberalizáció szerinti gyógyszertár-létesítést Magyarországon, illetve ne lehessen újat nyitni azokon a helyeken, ahol már működik patika, s gátat kell vetni a gyógyszertárláncok erősödésének.

Az Európai Bíróság május 19-én hozott ítéletében kimondta, hogy minden tagország nemzeti hatáskörben szabályozhatja a gyógyszerellátást, továbbá nem ütközik a letelepedés szabadságával és a tőke szabad mozgásával, ha a gazdasági társaságokat kizárják a patikai tulajdonlásból és működtetésből.
Magyarország ettől a rendszertől tért el a 2006-os patika-törvénnyel – mondta a kamarai elnök, hozzátéve: a patikaliberalizáció a fentiek szerint nem uniós követelmény, noha az akkori egészségügyi kormányzat (Molnár Lajos vezetésével) erre hivatkozott a törvény kidolgozása során.

A bírósági döntés nyomán Magyarországnak jogalkotási kötelezettsége nincs – jelezte Horváth Tamás -, ugyanakkor az elmúlt két év tapasztalatai nyomán újra kell szabályozni a gyógyszer-gazdaságossági törvényt.
 
„A kormánynak, a parlamentnek politikai, szakmapolitikai, erkölcsi és financiális okokból a korrekciót el kell végeznie” – fogalmazott, hangsúlyozva: a rendszer részletes áttekintésére van szükség, ami hosszabb időt vesz igénybe, s amíg ezek a szakmai viták lezajlanak, a rendelkezés több paragrafusát hatályon kívül kell helyezni.

Amennyiben a megnevezett intézkedéseket nem hajtja végre a kormányzat, akkor tovább fog romlani a gyógyszerellátás helyzete – közölte a kamara elnöke.

Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetségének elnöke a gyógyszerellátás helyzetét egy gyorsvonathoz hasonlította, amely – 2006 óta – mozdonyvezető nélkül robog. „Az egyik vezetőt leváltották (Horváth Ágnes), a másik kiugrott (Molnár Lajos) a vonatból” – mondta.

A patikaliberalizáció nem vezet sehova, és nem javítja a lakosság gyógyszerellátását – összegezte, hozzátéve: a kormánynak vészfékeznie kellene ezt a „vonatot”, hogy nagyobb kár ne legyen.

Bölcs Judit, a Magyar Gyógyszerész Egyesület vezetője úgy vélte, az alapvető probléma az, hogy a kormányzat ugyanolyan áruként tekint a gyógyszerekre, mint a kenyérre vagy a krumplira, holott a gyógyszer egy speciális áru, speciális forgalmazással.

A kamara adatai szerint a 2006-os törvényi szabályozás előtt 2034 patika volt Magyarországon, mára a számuk 2500-ra nőtt. A patikán kívüli gyógyszerforgalmazásról Horváth Tamás elmondta: az emberek többsége még mindig gyógyszertárban vásárolja meg azokat a készítményeket, amelyek nem receptkötelesek és a patikán kívül is beszerezhetőek.


Reagálás a Magyar Gyógyszerész Kamara keddi sajtótájékoztatójára – Az Egészségügyi Minisztérium közleménye


Az Egészségügyi Minisztérium folyamatosan egyeztet a szakmai szervezetekkel

Öt szakmai gyógyszerész szövetség ma,  az Európai Bíróság május 19-i döntésére hivatkozva, közös közleményben szólította fel – többek között – az egészségügyi minisztert – arra, hogy teljes körűen vizsgálja felül a gyógyszerellátó rendszer szabályozását. 

Az egészségügyi miniszter, a Biztonság és Partnerség program meghirdetése óta minden szakmai kérdésről, folyamatosan egyeztet a szakma képviselőivel, s ahogyan eddig sem, úgy természetesen a jövőben sem zárkózik el attól, hogy a gyógyszerész szervezetekkel együtt, vagy akár külön-külön is tárgyaljon. Székely Tamás legutóbb 2009. június 2-án fogadta a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét és képviselőit. Az egyeztetést követően az egészségügyi miniszter kormányülésen kért és kapott felhatalmazást a további szakmai egyeztetések folytatására.

Ugyanakkor értetlenül állunk a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetségének álláspontja előtt, miszerint „a patikaliberalizáció nem javítja a lakosság gyógyszerellátását.”

Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a több patika egyértelműen növeli az esélyegyenlőségét, mert a szélesebb hozzáférést biztosítja. Ezt a kamara adatai is bizonyítják: míg a gyógyszer-gazdaságossági törvény hatályba lépése előtt 2034 patika volt, addig számuk mára 2500-ra nőtt.

2009. június 16. EüM Sajtóiroda

MTI/Országos Sajtószolgálat

cimkék

Könyveink