2024. április. 19., péntek - Emma.

Óvatosan térhetnek vissza a sporthoz a gyógyult COVID-betegek

A COVID-19 fertőzést követően kardiológiai problémák is kialakulhatnak hosszabb távon, így ajánlott átfogó kivizsgálást kérni a betegséget követően 2-3 héttel.

Egy tanulmány[1] szerint – amely koronavírus fertőzésen átesett sportolókat vizsgált – a gyógyult betegek 10-15%-nál szívizomgyulladást állapítottak meg utólagos szövődményként, és ez nem függött össze azzal, hogy az adott páciensnek mennyire voltak súlyos tünetei. Az is tény, hogy a súlyos állapotú COVID-19 betegek egyharmadánál kardiovaszkuláris problémák is jelentkeznek a kezelés során. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a COVID-19 nem csak a tüdőt károsíthatja, hanem a szív- és érrendszert is. Súlyos esetben kialakulhat szívizomgyulladás is, azaz begyulladnak a szívizomsejtek, károsodnak, és ezáltal a szív pumpafunkciója romlik. Főbb tünetei lehetnek a szapora szívműködés, a szívritmus-zavar, a mellkasi fájdalom, lehetséges nehézlégzés, súlyosabb esetben akár szívelégtelenség is felléphet, aminek a vége akár egy szívtranszplantáció is lehet. A fenti tünetek mellett, de akár önmagában is, magas vérnyomás is kialakulhat a betegség nyomán normál vérnyomással rendelkező egészséges embereknél.

Ha valaki átesett a COVID-19 fertőzésen, mindenképpen ajánlott elmennie egy általános kardiológiai kivizsgálásra. Ha pedig valaki rendszeresen sportol (ez nemcsak élsportolókra, hanem rekreációs és hobbi sportolókra is igaz), akkor az edzések elkezdése előtt mindenképpen javasolt a kivizsgálás nem csak COVID-19 érintettség esetén, de minden lázas állapottal járó fertőzés után. Általában év elején sokan tesznek fogadalmat, hogy egészségesebb életmódra váltanak, ezzel kapcsolatban dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea Magyarország Kft. járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet: „Nem szabad vakon belevágni a rendszeres mozgásba, különösen abban az esetben nem, ha korábban átestünk a koronavírus fertőzésen. A koronavírus okozta tünetek súlyosságától függetlenül ugyanis számos kardiológiai probléma kialakulhat. Az egyik legjellemzőbb a szívizomgyulladás, ugyanakkor ez, ha titokban zajlik, akár végzetes is lehet fokozott fizikai terhelésnél. Mielőtt elkezdenénk a sportot, érdemes egy általános kardiológiai kivizsgálást csináltatni.”

Általában ez a csomag egy szakorvosi konzultációból, egy szív ultrahangból és egy nyugalmi EKG-ből áll, amelyet egy laborvizsgálat egészít ki. A szív ultrahanggal feltérképezhető a szív anatómiája, kideríthető a szív falának esetleges mozgászavara, észrevehető a folyadékgyülem a szívburokban. Az EKG-val kimutathatók a szívritmus zavar és a szívizomgyulladásra utaló egyéb eltérések. Az általános kardiológiai szűrés minden esetben tartalmaz egy speciális laborvizsgálatot is, amely a vérben található troponin szintet méri, ugyanis a szívizomkárosodás során ezen anyag szintje megemelkedik a vérben. A magasabb troponin szint a szívizominfarktusnak és a szívizomgyulladásnak is lehet tünete. Menyhárt Orsolya hozzátette: „Amennyiben a fenti vizsgálatok során nem derült ki semmilyen eltérés, minden eredmény negatív, akkor is ajánlott, hogy a COVID-fertőzést követően pár hetet mindenki várjon a rendszeres sporttal. Amennyiben egy betegnél eltérést tapasztalnak, akkor ajánlott egy komolyabb szívvizsgálat: szív MR vagy bizonyos esetekben szív CT.”

[1] https://www.medpagetoday.com/infectiousdisease/covid19/88487

Olvasói vélemény: 1,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés