hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ötven helyen több mint ezer szűrés buszokon

A szűrőbuszok minden 5000 fő alatti településre eljutnak, az Emmi parlamenti államtitkára Kemencére kísérte el az egyiket.

Rétvári Bence Kemencén elmondta, azzal, hogy a buszokkal "házhoz viszi" a kormány a szűréseket, segíteni akarja az 5000 fő alatti kistelepüléseken élők egészségi állapotának javítását. Hozzátette, hogy eddig országosan több mint 50 helyen ezer fölötti szűrővizsgálatot sikerült elvégezni.

Kitért arra, hogy a kormány eddigi intézkedései sikeresen csökkentették az orvosok elvándorlását; míg 2010-ben 845-en kértek külföldi munkavállaláshoz engedélyt, addig ez tavaly 334-re csökkent. Hozzátette, hogy emellett pedig évről évre növekszik az orvosi karokon végzők száma: 2010-ben ezer pályakezdő orvos végzett, most pedig 1400. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy emelkedett az orvosok bére és igen sok kórházat és szakrendelőt sikerült felújítani.

Urbán Edina főigazgató azért is tartja fontosnak helybe vinni a szűrővizsgálatokat, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság egy része nem szívesen jár orvoshoz, kórházba, egyéb egészségügyi ellátó helyre. A szűrőbusz ezen emberek számára is lehetőséget biztosít. Fotó: Állami Egészségügyi Ellátó Központ (Facebook)

Kemencén a Jávorszky Ödön Kórház szakemberei végezték a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program egészségügyi szolgáltatásait, 10 és 16 óra között – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Az ingyenes szűréseken, méréseken, dietetikai- és életmód tanácsadásokon a szép korúak és a középkorúak is szép számmal képviseltették magukat. A közel 70 fő résztvevő közül 30 főt magas vérnyomás és 5 főt magas vércukorszint miatt láttak el tanácsokkal a szakdolgozók, valamint irányították szakorvoshoz őket.

hirdetés

Könyveink