hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Összezártak L. Simon Lászlóval szemben a háziorvosok

Nincs igaza az egykori kulturális államtitkárnak, még mindig él a koronavírus miatt 2020 év elején elrendelt előjegyzési és időpontkötelezettség, írja a Népszava.

„Elképzelhető manapság, hogy egy háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni? S ha felhívja egy 72 éves szívbeteg asszony a háziorvosát, mert vérnyomásproblémákkal küzd, s napok óta komoly megfázással, vélhetően tüdőgyulladással fekszik egyedül a lakásában, hogy ebben az esetben azt mondja neki a háziorvosa: nehogy bemenjen a rendelőbe, mert még megfertőz valakit?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán L. Simon László volt kultúráért felelős államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója saját édesanyja ügyében, név szerint megemlítve Csáti Géza Attila gárdonyi háziorvos nevét.

A posztból az is kiderült, hogy L. Simon épp a „világ másik felén” tartózkodott, kilenc órányi időeltolódással arrébb, úgymond tehetetlenül. Szerinte az ő gyerekkorában ilyenkor Gárdonyban Bátai doktor úr azonnal bepattant volna a Trabantjába, s ment volna a betegéhez. „Nem értem, hogy jutottunk idáig. De kérem, most ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére!” – fejezte be a bejegyzést, amit azóta törölt oldaláról, s már amerikai múzeumkörútjáról posztolt képeket.

L. Simon írása óriási visszhangot váltott ki a Facebookon, többen is úgy érezték: a politikus most „szembesült a valósággal”. A lap elsőként azt a több körzetben is rendelő doktort, Csáti Géza Attilát kereste meg, akit L. Simon kipellengérezett. Ő azonban csak annyit mondott: – Arra esküdtem fel, hogy segítsek az embereknek, s valamennyien betartjuk az előírásokat. Ez utóbbi megjegyzését más háziorvosok „bontották ki", mondván, nincs igaza az egykori kulturális államtitkárnak, ugyanis még mindig él a koronavírus miatt 2020 év elején elrendelt előjegyzési és időpontkötelezettség.

– Egészen pontosan afféle gumiszabályként alkalmazza a háziorvosok nagy része, hiszen hivatalosan nem vonták vissza, viszont a járványhelyzet alatt a doktorok kialakították a saját protokolljukat, s ehhez tartják magukat, vagyis tulajdonképpen rájuk hárult a döntési felelősség – mondta lapunknak egy kaposvári háziorvos. – Még tartja magát, hogy a beteg telefonon bejelentkezik, s a panaszok alapján dönt az orvos, mikor és milyen formában látja el. Nálunk például a rendelési idő elejére a nem lázas betegeket hívjuk be, s csak utánuk jöhetnek a felsőlégúti tüneteket produkálók és a hőemelkedéses vagy lázas betegek. Ha valaki hasonló tünetekkel jelentkezett volna be, mint L. Simon László édesanyja, én is azt mondtam volna neki, eszébe ne jusson bejönni, ugyanis az elmondás alapján Covid-gyanúsnak kell tekintenem, s nem engedhetem a többi beteg közé. A háziorvos hozzátette, általános betegségekkel időpont nélkül is fogadnak pácienseket, akiknek viszont, éppen az időpontra érkezők miatt adott esetben várniuk kell.

További részletek a teljes cikkben

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink