hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Orvosok, ápolók tüntetnek a szomszédban

Magasabb bérekért tüntetnek Romániában az orvosok, akiknek egy csoportja mindennap az utcára vonul követelésük nyomatékosítására.

Az utcai tiltakozáson csütörtökön mintegy százhúsz ember vett részt, miután előző nap is tiltakoztak az egészségügyi minisztérium előtt. A tervek szerint tíz napig mindennap utcára vonulnak.

A tiltakozók legfőbb követelései közé tartozik, hogy a kormány fordítsa a hazai össztermék hat százalékát az egészségügyi rendszer finanszírozására, illetve emelje kétszeresére a rendszerben dolgozók bérét, köztük az orvosokét is.

Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter csütörtökök kiment a tüntetőkhöz, hogy beszéljen velük. A tiltakozók között orvosok, nővérek és a kórházak kisegítő személyzetét képviselő személyek egyaránt voltak. Megállapodtak, hogy vasárnap kerül sor az első tárgyalásra a minisztérium és az egészségügyi dolgozók képviselői között.

A tiltakozók bejelentették, hogy amennyiben a hónap végéig nem találnak meghallgatásra kéréseik, októberben nagyszabású tüntetést tartanak a kormány épülete előtt, novemberre pedig általános sztrájkot helyeztek kilátásba.

Vasile Astarastoae, a román orvosi kamara elnöke elmondta, hogy a gyakorló orvosok bérének megduplázásáról nem is hajlandóak alkudozni sem, mert annyira alacsonyak ezek a jövedelmek. A miniszter egyelőre arra tett ígéretet, hogy a rezidensek béremeléséről tárgyalhatnak, de azok is legfeljebb 20 százalékkal emelhetők.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink