hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Orvosok, akik nem oltanak (Bővítve: OEK és orvos-jogász véleménnyel)

Vannak az országban olyan orvosok, akik jó pénzért aláírják az oltási könyvet, ám valójában nem adják be az előírt oltásokat a babáknak. A témával a Magyar Nemzet, a Tények és az InfoRádió foglalkozott.

A háziorvosi szakmán belül nyílt titok, hogy vannak az országban olyan orvosok, akik ugyan jó pénzért aláírják az oltási könyvet – így hivatalosan úgy tűnik, hogy a gyermek megkapta a kötelező vakcinákat –, ám valójában nem adják be az előírt oltásokat a babáknak – olvasható a Magyar Nemzetben. Bizonyítani viszont ezt eddig senki sem tudta. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke ezzel kapcsolatban arról beszélt a lapnak: elgondolkodtató, hogy vannak olyan szülők, akik több száz kilométert is utaznak a gyermekorvoshoz, ám csupán a gyermek másfél éves koráig – amíg az oltásokat kötelező beadni – tartoznak ezeknek a kollégáknak a körzetébe, majd visszajelentkeznek a lakóhelyükhöz közelebbi orvoshoz. Póta szerint azzal, hogy csak papíron kapják meg a gyerekek az oltásokat, az a legnagyobb probléma, hogy így olyan betegségek ellen is védtelenek lesznek, amelyek hazánkban ugyan nem vagy ritkán fordulnak elő, de külföldön megfertőződhetnek velük.

A kötelező oltások között szerepel a járványos gyermekbénulás, a szamárköhögés, a diftéria (torokgyík), a kanyaró, mumpsz és a tbc elleni vakcina is. Póta György elmondta, ezek ma is létező betegségek, ezért fontos, hogy a gyerekek megkapják a védőoltásokat. – A legtöbben a kanyaró elleni oltást szeretik elbliccelni, pedig ebbe a betegségbe egy fiatal, egészséges felnőtt is belehalhat – mondta az orvos. Romániában éppen szeptemberben jelentették be, hogy kanyarójárvány tört ki. Azt, hogy egy gyermek kapott-e oltást, ellenőrizni lehet egy vérvétellel, ám ilyen vizsgálatot a gyakorlatban az egyesület elnöke úgy gondolja, nem végeznek, az oltásellenes szülők valószínűleg nem is engednék.

Magyarországon a becslések szerint a lakosság 1,5-2 százaléka nem kapta meg a kötelező oltásokat, vagy legalább egy részüket.

Ezzel egészen addig nincs probléma, amíg a többség védett, így ugyanis nincs kitől elkapni egy-egy súlyos betegséget. A probléma akkor jelentkezik, ha csökken az oltottak száma, vagy a gyermek külföldre utazik, ahol előfordulhatnak azok a betegségek, amelyek ellen itthon kötelezően oltanak.

Lapunk információi szerint az egyik ilyen, oltásellenes háziorvos Budapesten a XVII. kerületben tevékenykedik, ám amikor telefonon kerestük – tudna-e segíteni egy ilyen „problémában” –, elzárkózott. Ennek oka egyébként Póta György szerint az lehet, hogy ha valaki bizonyíthatóan nem adja be a kötelező oltásokat, az súlyos következményekkel számolhat, hiszen valójában okiratot hamisít. Egyedül a szülők segíthetnének a leleplezésben, ám mivel azok, akik megkeresik az erre fogékony orvosokat, elvből ellenzik a vakcinákat, nem érdekük, hogy kiderüljön a csalás.

Vannak olyan orvosok, akik csalnak a kötelező védőoltásokkalhangzik el a Tények riportjában is. A szülő kérésére nem adják be a vakcinát a gyereknek, de bepecsételnek az oltási könyvbe, mintha beadták volna. Ezzel büntetéstől óvják meg az oltásokat ellenző szülőket. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint ez súlyos bűncselekmény, de nagyon nehéz bizonyítani.

Póta György az InfoRádiónak azt mondta, tíznél kevesebb szabálytalanul dolgozó háziorvos lehet.

Károsnak tartja, mégsem indít vizsgálatot az ÁNTSZ. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-főorvosa elmondta: csak konkrét esetben ellenőrizhet az egészségügyi hatóság, de ilyenről nem tudnak.

A kötelező oltások beadása legtöbbször védőnői jelenlét nélkül történik, így a védőnők nem is tudhatják, hogy a vakcinát használta-e a házi gyermekorvos vagy sem - véli Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Kiemelte: a védőnőknek a tájékoztatás és a dokumentáció a feladatuk, és az is csak a körzetben lévő gyerekek esetében.

Orvosetikailag sem elfogadható, a büntetőjog pedig szankcionálja az ilyen orvosi tevékenységet – közölte Dósa Ágnes orvos-jogász, aki beszélt arról is, hogy per hasonló esetben még nem indult Magyarországon. Hozzátette: laboratóriumi vizsgálattal lehet igazolni, hogy a gyereknek beadták-e az oltást.

cimkék

hirdetés

Könyveink