Orvosi életművéért részesült kitüntetésben Nyárády József

Orvosi életművéért magas rangú szakmai kitüntetést vehetett át Washingtonban Nyárády József sebészprofesszor a kézsebészek legnagyobb nemzetközi szervezetének világkongresszusán.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikájának emeritus professzora a Kézsebészet Úttörői nevű kitüntetést (Pioneers of Hand Surgery Award) kapta meg a kézsebészet terén elért szakmai eredményeiért a Kézsebészeti Társaságok Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Societes for Surgery of the Hand – IFSSH) hétfőn kezdődött, péntekig tartó kongresszusának megnyitóján.

Az IFSSH által alapított kitüntetés a kézsebészeti szakma egyik legrangosabb díja, amelyet korlátozott számban ítélnek oda. Eddig egyetlen magyar részesült az elismerésben, még 2009-ban Renner Antal professzor.

Nyárády József egyik első volt, aki Magyarországon alkalmazta a mikrosebészet eljárását, ami 1979-ben elvezetett az első sikeres magyarországi lábujj-replantációhoz, majd 1982-ben az első sikeres karvisszaültetéshez a pécsi klinikán. Nevéhez fűződik a magyarországi mikrosebészeti és replantációs hálózat kiépítése.

Forrás: Tolna Megyei Balassa János KórházNyárády József az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja a szakmai kitüntetést, ami 55 év pályafutását ismeri el. Hozzátette, hogy ugyan ma már nem aktív, de heti egy napot bent tölt a klinikán, amelyen ma tanítványai is vezető orvosként dolgoznak.

A professzornak a Magyar Kézsebész Társaság ajánlása nyomán ítélte oda a kitüntetést a szakma nemzetközi szövetsége.

A világkongresszuson részt vesznek a pécsi klinika traumatológiájának és kézsebészetének vezető orvosai Patczai Balázs igazgató vezetésével.

Patczai Balázs az MTI-nek elküldött nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a díj nemcsak egy kiemelkedő orvosi teljesítmény elismerése, hanem egy olyan tudományos és szakmai sikertörténetet is, ami Magyarország hírnevét öregbíti a nemzetközi orvosi közösség előtt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...