hirdetés

Országos defibrillátor-adatbázis készül

Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Csató Gábor, a szervezet főigazgatója a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a mentőszolgálatnak évente nagyjából hatezer esetben kell közterületen újraélesztést végeznie, amiből ezer sikeres, azonban a mentők kiérkezéséig a laikus újraélesztésben jártas emberek is sokat tudnak segíteni bajba jutott társaikon.

A most induló kampány során egy térképen fogják megjeleníteni az országban elérhető félautomata defibrillátorokat, amelyek közül 1500-at már összeírtak. Most abban kérik a lakosság segítségét, hogy a SzívCity telefonos applikáción keresztül jelezzék, ha tudomásuk van újraélesztést segítő készülékről, ismertette. Az erre felhívó plakátkampánnyal az ország számos helyén találkozhatnak a járókelők úgynevezett city light postereken, amely reklámhelyet a JCDecaux Hungray Kft. ajánlotta fel a mentőszolgálatnak.

Szelei Szilárd, a reklámfelületeket értékesítő cég vezérigazgatója elmondta, a vállalat olyan együttműködésekre törekszik, ami erősíti a társadalmi felelősségvállalást. A cég egy másik technológiát is bevezet a kampánnyal egy időben, amelynek lényege, hogy a defibrillátor-térképet népszerűsítő reklámfelület közelében elhaladva egy a mobiltelefonra küldött "csendes üzenet" jelenik meg, és ezen keresztül letölthető a SzívCity alkalmazás.

Az adatbázist évente frissítik majd, és összekötik azt az OMSZ mentésirányítási rendszerével is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...