hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A miniszterelnök is megkapja a harmadik oltást

Orbán: Január 1-jétől emelik az ápolók bérét

2022. január 1-jétől megemelik az ápolónők bérét 21 százalékkal, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A magyar gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet, ezért lehetőség nyílik sok olyan lépésre, amelyre eddig nem lehetett gondolni, közölte. Kifejtette: nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot adnak, és a családok visszakapják a 2021-ben befizetett adót. Bejelentette: 2022. január 1-jétől megemelik "az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét hússzal, a szociális világban dolgozókét húsz százalékkal, és a kultúrában dolgozókét is" húsz százalékkal.

A kormányfő közölte: egymillió fiatalt érint majd, hogy nem kell szja-t fizetnie. Azért is küzdenek, hogy a 13. havi nyugdíj egészét visszaadhassák. Ennek a feltételei most még nincsenek meg, de ha a következő hónapokban mindenki jól teszi a dolgát az országban, akkor lehetővé válik, fogalmazott.

Ki kell tartani a rezsicsökkentés mellett, mondta Orbán Viktor. A kormányfő rámutatott arra, hogy számos európai országban alakult ki rezsiválság, miután a brüsszeli bürokraták szerint úgy érhető el az átállás a megújuló energiákra, ha emelkednek az árak. Szándékosan emelik az árakat, hangsúlyozta Orbán, hozzátéve: a kérdés a politikai táborok között is egy harc, a baloldal most is piaci árakat szorgalmaz Magyarországon.

Orbán Viktor miniszterelnök is felveszi a koronavírus elleni harmadik védőoltást. A kormányfő pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számolt be arról, hogy jövő héten adatja be magának a vakcinát. Mindenkinek azt tanácsolta, hogy vegye fel a harmadik oltást. Közölte: a Covid-19 még fiatal vírus, így senki nem tud semmi biztosat, de már a többedik variáns tombol, és várhatóan lesznek újabbak is. Amit azonban minden orvos biztosan mond, hogy az oltás működik, és a harmadik jobb, ha van, mint ha nincs. Hozzátette: az őszi időjárás miatt is gyorsabban terjed most a kórokozó.

Megjegyezte: Karikó Katalin "a mi hősünk, és megmentette az emberiség sok millió tagjának az életét". "Lehet, hogy ezért nem jár Nobel-díj", de hősies munkát végzett, és "nagyon büszkék is vagyunk rá". Elmondta: ugyanakkor van egy nemzetközi verseny, ahol fiatal szakmunkások mérik össze az erejüket, és itt a magyar fiatalok taroltak. Magyarország jövője nemcsak a Nobel-díjasokon múlik, hanem azon is, hogy lesznek-e világszínvonalú szakmunkásaink, vélte a miniszterelnök.

 

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban adott interjúja előtt a Kossuth Rádió stúdiójában 2021. október 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban adott interjúja előtt a Kossuth Rádió stúdiójában 2021. október 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink