hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Orbán: A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt várja ettől, hogy "a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki".

A miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig "valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik".

Orbán Viktor értékelése szerint az emberek biztonsága jelentős mértékben nőtt az oltás miatt. A "harmadik oltással vágtatunk, jól állunk", 2,6 millió embert vette fel a megerősítő oltást, ami a lakosság 27 százaléka, miközben az uniós átlag 10 százalék körül van, tette hozzá. A legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak és a szeretteinknek adhatunk, az az, hogyha beoltatjuk magunkat.

Közölte: mivel az első és második oltás hatékonysága hat hónap után csökken, a kormány azt tervezi, hogy mindenkit meg fog keresni személyesen - e-mailben, sms-ben, levélben is - akinek lejár a védettségi ideje, és megkéri őket, hogy vegyék fel a harmadik oltást. Emlékeztetett: a harmadik oltással a védettségi szint ismét 90 százalék fölé emelhető. Kijelentette: eddig "fantasztikusan" küzdött mindenki, az orvosok, az ápolónők, a háziorvosok, a besegítő rendőrök, katonák és a védekezést szervező államigazgatásban dolgozók is. Úgy értékelt: nagy teher volt rajtuk, de nem roppantak össze, a magyar egészségügyi kapacitás "jól állja a sarat".

Felhívta a figyelmet arra: Ausztriában például azért kell bezárni, mert a vírusjárvány esetén az ellátásba bevonható ágyak száma jóval kisebb, mint Magyarországon.

A pedagógusok oltásával kapcsolatban leszögezte: a szülők részéről jogos elvárás a pedagógusok felé, hogy tegyenek meg ők is mindent a gyerekek egészsége érdekében, vagyis vegyék fel az oltást. Úgy vélte: a pedagógushiány "nem kellemes dolog", de ha a gyerekek komolyan megbetegednek, az még sokkal nagyobb baj.     

Az omikron vírusvariánsról Orbán Viktor azt mondta: a tudományos közösségnek nincs még általánosan elfogadott álláspontja arról, hogy ez mennyivel veszélyesebb és mennyivel terjed gyorsabban, ugyanakkor úgy látja, hogy az első-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns ereje indokolt. "De hát aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza. (..) Mi is így vagyunk, jobb az óvatosság" - jegyezte meg.

 

Fotó: archív
Fotó: archív

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink