hirdetés

Ónodi: Semmelweis munkája ma is példa

Semmelweis Ignác munkája, kitartása máig ható és példaként szolgál az ágazat dolgozóinak – mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán szerdán Debrecenben, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségén hangsúlyozta: Semmelweis Ignác olyan ember volt, aki nagyon hitt valamiben, és senki nem tudta eltántorítani attól a hitétől, hogy embereket, életeket, anyákat mentsen meg.

Az államtitkár elmondta: a 2007 és 2013 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban a kormány több mint 500 milliárd forintot fordított az ország egészségügyi intézményeinek infrastrukturális fejlesztésére, döntően a vidéki intézmények körülményei javultak ebből a pénzből. Idén csaknem 200 milliárd, jövőre több mint 220 milliárd forint pluszforrás jut az ágazatnak – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a következő egy évben három fő terület kap prioritást az egészségügyben: a legtöbb forrást, mintegy 30 milliárd forintot az alapellátás fejlesztésére, a népegészségügyre és a betegbiztonság javítására fordítják. Példaként említette, hogy még idén mintegy 8 milliárd forintos keretösszegben pályázhatnak az intézmények alapvető, de nagyon fontos eszközök, a többi között kézfertőtlenítők beszerzésére.

A debreceni Kenézy kórház július elsejével a Debreceni Egyetem egyetemi kórházaként működik tovább. Ónodi-Szűcs Zoltán a januárban kezdődött és most véget érő folyamattal kapcsolatban megjegyezte: az integráció nem pénzügyi és nem hatalmi kérdésekről, hanem a betegbiztonságról szól.

Az egyesülést az országban egyedülállónak nevezte, azt mondta: korábban Pécsen és Szegeden a beolvadással együtt megszűnt a kórház, Debrecenben viszont a továbbiakban Kenézy Gyula Egyetemi Kórház néven működő intézmény megtartja hatékony ellátófeladatát, és minél nagyobb szerepet kell vállalnia az orvostanhallgatók képzésében is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...