hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Önellátó lesz Magyarország az orvosi maszkgyártásban

Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat, amelyekkel napi 1 millió orvosi eszköz minőségű maszk készül majd Dunaföldváron, jelentette ki Varga Mihály a gyártósor elindításakor.

A Pénzügyminisztérium (PM) szerdai közleményében a miniszter hangsúlyozta: az egészségipari beruházások nemcsak Magyarország önellátását, hanem a magyar gazdaság újraindítását is erősítik. Az Egészségipari Támogatási Program keretein belül megvalósult 1,4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,1 milliárd forinttal járult hozzá, ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a fejlesztés révén 16 új munkahely jött létre és 134 munkahely megőrzése vált biztosítottá.

A miniszter kiemelte: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Magyarországon szükség van a védekezést segítő kapacitások kiépítésére. Ezért döntött a kormány az Egészségipari támogatási program elindításáról, amelynek keretében eddig 46 egészségipari beruházás indult el 50 milliárd forint kormányzati támogatásból. A program célja, hogy Magyarország önellátó legyen az egészségipari védőeszközök gyártása terén, csökkentve azon egészségipari termékek körét, amelyeket külföldről kell beszerezni.

A Vajda-Papír Kft. új, nagyteljesítményű maszkgyártó gépe a cég dunaföldvári üzemében 2021. február 17-én. Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat, amelyekkel napi 1 millió orvosi eszköz minőségű maszk készül. Az Egészségipari Támogatási Program keretein belül megvalósult 1,4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,1 milliárd forinttal járult hozzá. MTI/Mohai Balázs
A Vajda-Papír Kft. új, nagyteljesítményű maszkgyártó gépe a cég dunaföldvári üzemében 2021. február 17-én. Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat, amelyekkel napi 1 millió orvosi eszköz minőségű maszk készül. Az Egészségipari Támogatási Program keretein belül megvalósult 1,4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,1 milliárd forinttal járult hozzá. MTI/Mohai Balázs

Varga Mihály kitért arra is, hogy az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint a magyar egészségiparban megvan az a szakmai tudás és fejlődési lehetőség, amely mellé a kormánynak is érdemes odaállni. Ezért döntöttek úgy, hogy a program eddigi keretét 68 milliárd forintra emelik. Eddig olyan projektek nyertek támogatást, amelyek a védőeszközök, orvostechnikai berendezések, gyógyszeralapanyagok és fertőtlenítést szolgáló termékek gyártásában jelentenek előrelépést.

A társaság beruházásról szóló közleménye szerint Vajda Attila, a 100 százalékban magyar tulajdonú Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen hangsúlyozta: az új beruházással biztosítható, hogy nem csak alapvető higiéniai papírtermékekből, de maszkokból sem lesz hiány Magyarországon, még a koronavírus-járvány alatt megnövekedett kereslet mellett sem.

A gépsor 600 arcmaszk előállítására képes percenként, ami 300 millió arcmaszkot jelenthet évente. Magyarország lakosságának maszkigénye körülbelül évi 100 millió darab, így a Vajda-Papír kormányzati támogatással az egész ország lakosságát képes ellátni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a maszk hordásának szükségessége nem múlik el a pandémia végével, mivel az arcmaszk viselése nagymértékben megakadályozza a fertőzés terjedését. A koronavírus-járvány hosszú távon megváltoztatott egyes viselkedési szokásokat, így a maszkra is nagyobb szükség lesz a jövőben, mint korábban.

Vajda Attila azzal számol, hogy a beruházás 2026-ra térülhet meg, és hozzájárul a dunaföldvári alkalmazottak munkájának megtartásához, ezen felül 16 új munkahelyet is teremt. Arról is beszámolt, hogy a gyártás elindult, kezdetben napi 200 000 darabbal, és várhatóan 2-3 hónapon belül már teljes kapacitással közel napi 1 millió darab orvostechnikai eszköznek minősülő sebészeti maszk gyártása várható.

A közlemény szerint a sebészeti arcmaszkok három rétegű fröccsenésálló védelmet nyújtanak, és legalább 98 százalékos bakteriális szűrési hatékonysággal rendelkeznek. Az illeszkedésben meghatározó szerepet játszó orrnyereg a 90 milliméteres átlagnál hosszabb, 120 milliméter, így könnyebben alakítható, tökéletes illeszkedést és arcfedést biztosít, valamint nem utolsó sorban kényelmesebb is.

A vásárlók hamarosan a hazai kereskedelmi láncokban is elérhetik az 50, illetve 10 darabos kiszerelésű arcmaszkokat. A cégvezetés tervei szerint jótékonysági alapon, önköltségi áron is segítik majd a rászorulókat, a szociális és egészségügyi intézményeket a maszkbeszerzésben, az igényeket folyamatosan mérik fel.

A Vajda-Papír 21 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 600 munkavállalót foglalkoztatnak. A cég papírtermelése 2020-ban a tavalyi 120 ezer tonna után már eléri a 140 ezer tonnát. A cég gyártási kapacitása bőven lefedi a belföldi, 90 ezer tonnás igényt. A Vajda-Papír cégcsoport 2020-ban 47 milliárd forint összbevételt könyvelt el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink