2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Olasz kormányfő: az egészségügyi problémák nagy részét az oltatlanok okozzák

A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki hétfő esti sajtótájékoztatóján az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még egy oltást sem kért.

Mario Draghi az utóbbi hetekben fokozatosan bevezetett járványintézkedéseket foglalta össze az olasz és külföldi újságírókkal tartott találkozóján, melyet a televíziók egyenesben közvetítettek. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a 2020-ban és 2021 első félévében bevezetett szigorú zárlat után, tavaly nyár óta a kormány "más hozzáállást követ: nagyon óvatosak vagyunk, ugyanakkor minimálisra akarjuk csökkenteni a pandémia gazdasági, társadalmi hatásait, főleg a fiatalokat tartva szem előtt, akiket a járványhelyzet lelkileg, valamint az oktatás tekintetében is kiemelten sújtott".

Draghi hozzátette, hogy az ugrásszerűen emelkedő esetszámok ellenére a téli szünet után nem állították át a tanulókat távoktatásra: az iskolákat nyitva kell tartani, mivel az "oktatás a demokrácia alapját képezi" - mondta a kormányfő.  Megjegyezte, hogy 2020-ban az ország több hónapos zárlata 9 százalékos gazdasági visszaeséshez vezetett, miközben tavaly zárlat nélkül a gazdasági növekedés túllépte a hat százalékot.

A miniszterelnök úgy vélte, a jelenlegi "problémák nagy részét" azok okozzák, akik eddig egyetlen oltást sem vettek fel. "Kevesebb oltatlannal az olaszok szabadabbak lennének" - jelentette ki Draghi. Elmondta, hogy a 12 év feletti lakosság majdnem kilencven százaléka vett már fel legalább egy adag oltást, több mint 82 százalék van átoltva, és 40 százalék már az emlékeztető oltást is megkapta.

Kifejtette, hogy az ötven év felettiek esetében azért döntöttek a február elsejétől életbe lépő oltási kötelezettségről, mivel a tudományos adatok szerint az a korosztály van a legnagyobb veszélynek kitéve. "Köszönetet mondok azoknak, akik már átoltatták magukat, és mindenkit oltásra szólítok fel" - mondta Mario Draghi hangsúlyozva, hogy az oltási pontok már éjszaka is nyitva tartanak.

Roberto Speranza egészségügyi tárcavezető elmondta, hogy az oltatlanok a 12 év felettiek tíz százalékát teszik ki. Az intenzív osztályokon kezelt betegek kétharmada oltás nélküli, a Covid-19 osztályokon található betegeknek pedig a fele. Patrizio Bianchi oktatásügyi miniszter közölte, hogy a pedagógusok 0,72 százaléka nem oltatta be magát. A tanárok hat százaléka beteg vagy karanténban van, a diákoknak pedig mintegy öt százaléka. A diákok 85 százaléka vett már fel vett legalább egy adag vakcinát, átoltottnak pedig 75 százalékuk tekinthető.

*

A koronavírus-járvány ötödik hullámának kezdetén, több ezer diák és több száz tanár kimaradásával indult el Horvátországban a második félév az iskolákban, közölte az oktatási minisztérium hétfőn. A közlemény szerint összesen 4116 tanuló és 990 iskolai dolgozó koronavírus-tesztje pozitív, ezen felül pedig 1700 diák és 118 tanár van karanténban országszerte. Horvátországban tíz napig tart a karantén. Kontaktszemélyek esetében negatív vírusteszttel hét napra rövidíthető az elkülönítés, ha az illető 120 napon belül átesett a fertőzésen vagy két oltást vett fel.

A válságstáb legújabb döntése szerint az előző félévtől eltérően ötödik osztálytól akkor is maszkot kell hordania mindenkinek, ha betartható a kötelező távolság.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 1578 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben negyvenen hunytak el. Kórházban 1893 beteget ápolnak, közülük 244-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 269 098-an kaptak védőoltást, közülük 2 163 972-en már a második adagot is felvették. A szomszédos Szlovéniában hétfőre 2515 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és hét beteg halt meg. Kórházban 572 beteget ápolnak, közülük 157-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 253 566-an kaptak védőoltást, közülük 1 195 522-en mindkét adagot felvették.

Szlovéniában szerdától a decemberihez hasonló oltási akciónapok indulnak, az egész ország területén előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni valamelyik vakcina egyik adagját.

*

Távoktatással kezdődött a második félév a vajdasági középiskolásoknak hétfőn, miután az illetékesek úgy ítélték meg, a kedvezőtlen járványhelyzetben veszélyes lehetne a jelenléti oktatás, közölte a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn.

Branko Ruzic oktatási miniszter a múlt héten jelentette be, hogy feltehetőleg virtuális oktatással kezdődik meg a 2021/2022-es tanév második féléve, és az illetékes testületek néhány napja meg is hozták az erre vonatkozó döntést. A vajdasági általános iskolások egy hét múlva indulnak újra iskolába, de arról még nincs döntés, hogy milyen módon, míg a Szerbia déli részén iskolába járóknak csak január 24-én kezdődik meg a tanítás. A különböző időpontok oka az, hogy míg Szerbia északi részén főként katolikus, Belgrádban és a fővárostól délre főként szerb ortodox vallású emberek élnek, így az iskolai szünetek is a különböző időpontban lévő vallási ünnepekhez idomulnak.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 7949-cel 1 350 595-re, Koszovóban 304-gyel 162 677-re, Észak-Macedóniában 1396-tal 233 464-re, Montenegróban 2454-gyel 190 279-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 669-cel 297 333-ra növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 22-vel 12 912-re, Észak-Macedóniában kilenccel 8032-re, Montenegróban nyolccal 2442-re, Bosznia-Hercegovinában pedig hárommal 13 568-ra nőtt. Koszovóban az elmúlt napon sem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2991 maradt.

*

Ukrajnában azok, akik hamis igazolást szereztek be a koronavírus elleni védőoltás felvételéről, kérhetik a házi orvosuknál a dokumentum törlését, hogy ezután valóban beoltathassák magukat - közölte Marija Karcsevics egészségügyi miniszterhelyettes egy hétfői tévéműsorban. A kelet-európai országban amnesztiát kapnak azok, akik hamis Covid-igazolást szereztek be, de erről maguk tájékoztatják a hatóságot. A miniszterhelyettes kifejtette: a hamis dokumentummal rendelkezőknek mindenképpen előbb az orvosukhoz kell fordulniuk, aki ezután bejelentést köteles tenni a rendőrségnél arról, hogy hamis igazolást talált. Majd az illetőnek fel kell fednie a rendőrség előtt, hogy honnan, miként szerezte be a hamis igazolást, ezt követően megkaphatja az oltást, ha az számára egészségügyi szempontból nem ellenjavallott.

Az egészségügyi tárca hétfőn a Facebookon figyelmeztetett arra, hogy az átlátszó műanyag védőmaszkok nem nyújtanak védelmet a vírusfertőzéssel szemben, mert nem illeszkednek szorosan az archoz. Ilyen maszkokat viselnek Ukrajnában a bolti eladók, az éttermek és a szállodák alkalmazottai. A minisztérium felszólította e vállalkozások tulajdonosait, gondoskodjanak dolgozóik és intézményük látogatóinak védelméről azzal, hogy a szájat és az orrot elfedő védőmaszkokkal látják el alkalmazottjaikat.

Ukrajnában hétfőre az azonosított fertőzöttek száma 1969-cel 3 704 442-re, az elhunytaké 86-tal 97 325-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 1600-zal 92 331-re csökkent. Az elmúlt napon 1064 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 980 473-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 832 713-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 26 686-an kaptak.

*

A világon 310 314 594 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 494 848 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 307 141 630 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 488 597 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink