Vélemény
Nyomor és kirekesztettség
Társadalmi párbeszéd kellene az előítéletek megszüntetése ellen
2009. december 01. 13:19
.jpg)
Sajátos szubkultúra, mélyszegénység, mesterségesen fenntartott egyenlőség a sorsközösségben, s olyan téves kommunikációs túlélési stratégia, amely az esetleg kitörőket üldözi, vádolja, ha úgy tetszik, ugyancsak megbélyegzi. Egyebek között ez derült ki Solt Ágnes szociológusnak a szegregált telepeken élő romák mentalitását vizsgáló kutatásából, amelyet az Országos Kriminológiai Intézetben mutattak be kedden, Budapesten.
Vajon a cigány emberek maguk is el akarnak különülni vagy csak elviselni kénytelenek a többségi társadalom kirekesztését? Milyen tudattartalmak jellemzik a szegregált telepeken élő embereket? Melyek azok a konfliktuskezelési formák, megküzdési stratégiák, amelyeket nemcsak választanak, de amelyek egyben el is választják őket a többségi társadalomtól?
Egyebek között ezekre a kérdésekre kereste a választ 2008 és 2009 folyamán végzett empirikus kutatásában Solt Ágnes szociológus. A válaszok a témát csak kevéssé ismerők számára hovatovább megdöbbentőek.
Az előítéletes gondolkodást vizsgálva mindeddig ugyanis valójában csak a többségi társadalom oldaláról vizsgálták a romaellenesség okát. Ez a kutatás most az érintetteken belül is a leginkább deprivált réteg, a telepeken élő romák gondolkodásmódját, túlélési stratégiáit, mindennapjait vizsgálta.
Solt Ágnes megállapításai szerint a szegregáltak sajátos szubkultúrájában az összetartásban a megélt sorsközösség játssza a fő szerepet; a szolidaritás elenyésző. A telepeken élő romák egyik legfontosabb alapfeltevése, hogy az általuk megélt mélyszegénységből nem lehet kitörni, ezért mindent, ami ezzel a kommunikációs stratégiával ellentétes, súlyos kritikával, váddal illetik. Ha bárki közülük megpróbál kitörni, ha egyéni sikerei vannak, netán gyarapodni kezd, az gondolkodásmódjuk szerint a közösség kárára van, tehát üldözik. Kigúnyolják, megalázzák, végső soron meglopják.
Kommunikációjuk lényege a szegénység és a tehetetlenség örökös bizonygatása, amely a kívülről jövő segítségvárás egyértelmű jele, ráadásul valódi helyzetüktől függetlenül alkalmazhatják. S mindez lényegében annak a felismerését is megakadályozza, hogy igenis lehetnek egyéni lehetőségek, hogy az emberek képessé válhatnak saját sorsuk alakítására, miközben a hivatalok dolgozóinak hozzáállását velük szemben ez a kommunikáció negatívan befolyásolja.
Solt Ágnes tapasztalatai szerint generációs szakadékok vannak a rendszerváltozás előtt és után szocializálódott romák között; az idősebb romák elhatárolódnak a fiatalabbaktól és sokan maguk is rendért kiáltanak. A telepeken élőkből a többségi magyar emberek előítéletessége és a velük szemben alkalmazott diszkrimináció dühöt vált ki, így folyamatosan nőnek az ellentétek romák és nem romák között.
Azokon a településeken, ahol a gárda felvonulását követően ismételten interjúkat vett fel, a korábban normalizált viszony döbbenetes megromlását tapasztalta a szociológus, aki szerint talán a robbanás előtti utolsó pillanatban lehetünk, amikor még változtathatunk a helyzeten.
Egyebek között ezekre a kérdésekre kereste a választ 2008 és 2009 folyamán végzett empirikus kutatásában Solt Ágnes szociológus. A válaszok a témát csak kevéssé ismerők számára hovatovább megdöbbentőek.
Az előítéletes gondolkodást vizsgálva mindeddig ugyanis valójában csak a többségi társadalom oldaláról vizsgálták a romaellenesség okát. Ez a kutatás most az érintetteken belül is a leginkább deprivált réteg, a telepeken élő romák gondolkodásmódját, túlélési stratégiáit, mindennapjait vizsgálta.
Solt Ágnes megállapításai szerint a szegregáltak sajátos szubkultúrájában az összetartásban a megélt sorsközösség játssza a fő szerepet; a szolidaritás elenyésző. A telepeken élő romák egyik legfontosabb alapfeltevése, hogy az általuk megélt mélyszegénységből nem lehet kitörni, ezért mindent, ami ezzel a kommunikációs stratégiával ellentétes, súlyos kritikával, váddal illetik. Ha bárki közülük megpróbál kitörni, ha egyéni sikerei vannak, netán gyarapodni kezd, az gondolkodásmódjuk szerint a közösség kárára van, tehát üldözik. Kigúnyolják, megalázzák, végső soron meglopják.
Kommunikációjuk lényege a szegénység és a tehetetlenség örökös bizonygatása, amely a kívülről jövő segítségvárás egyértelmű jele, ráadásul valódi helyzetüktől függetlenül alkalmazhatják. S mindez lényegében annak a felismerését is megakadályozza, hogy igenis lehetnek egyéni lehetőségek, hogy az emberek képessé válhatnak saját sorsuk alakítására, miközben a hivatalok dolgozóinak hozzáállását velük szemben ez a kommunikáció negatívan befolyásolja.
Solt Ágnes tapasztalatai szerint generációs szakadékok vannak a rendszerváltozás előtt és után szocializálódott romák között; az idősebb romák elhatárolódnak a fiatalabbaktól és sokan maguk is rendért kiáltanak. A telepeken élőkből a többségi magyar emberek előítéletessége és a velük szemben alkalmazott diszkrimináció dühöt vált ki, így folyamatosan nőnek az ellentétek romák és nem romák között.
Azokon a településeken, ahol a gárda felvonulását követően ismételten interjúkat vett fel, a korábban normalizált viszony döbbenetes megromlását tapasztalta a szociológus, aki szerint talán a robbanás előtti utolsó pillanatban lehetünk, amikor még változtathatunk a helyzeten.
Köbli Anikó
