Nyolc óra ötven beteggel
Szinte mindegyik kormány nekifut, hogy a kórházak helyett a jóval olcsóbb háziorvosi szolgálatokkal kezeltesse a lehető legtöbb beteget. E kísérlet azonban rendre kudarcba fullad. Keszthelyi Gyula tardi háziorvost az okokról kérdezte a Népszabadság.
– Miért nem akarják a háziorvosok maguk meggyógyítani a betegeiket?
– Képtelenek megfelelni ennek a feladatnak, de erről a legkevésbé ők tehetnek. Soha senki nem mérte fel az alapellátásban, hogy mennyi idő az, amennyi alatt egy beteg vizsgálata a jogszabályok betartásával, tisztességesen elvégezhető. A háziorvosok általános véleménye szerint ez 20-25 perc. Ennyi idő kell a kórelőzmény megismeréséhez, a vizsgálathoz és a terápia megbeszéléséhez. Ha az orvosok ezt betartanák, akkor a jelenlegi betegforgalomnak csak a töredékét tudnák ellátni. Most országos átlagban öt perc jut egy betegre, de ennyi idő alatt semmit nem lehet tisztességgel elvégezni. Csak összehasonlításul: Svédországban egy pszichiátriai szakrendelés nyolc órája alatt öt beteget fogadnak. Nálunk ötvenet.
– Azt szokta mondani, hogy az OEP nem fizeti meg a praxisoknak a beteg ellátásának költségeit. Vagyis önök ajándékként gyógyítanak?
– Lényegében ez az igazság. Egy-egy beteg után havonta 160 forintos alappontértékkel fizet az egészségbiztosító a háziorvosi körzetnek. Ezért az összegért a beteg korlátlanul felkeresheti az orvost, és korlátlan időt tölthet nála.
– Kiszámolta, hogy ez mennyiért érné meg önöknek?
– Még nem és az egészségpénztár sem végzett efféle költségfelmérést. Azt viszont tudom, hogy egy átlagos, 1500-1600 beteges praxisban ahhoz, hogy a vállalkozás rentábilis legyen, a mostani 800 ezer forint körüli átlagtérítés kétszeresére lenne szükség. Ennek hiányában csak úgy lehet működtetni a praxisokat, hogy csalni kell vagy több mellékállást vállalni, hogy az ott szerzett jövedelemből lehessen pótolni, amit az egészségbiztosító nem ad oda.
– Mi az az ellátás, amit a forráshiány miatt nem kapnak meg a háziorvosi rendelőben a betegek?
– Amit itt nem tud megadni az orvos, azt pótolja azzal, hogy a beteget tovább küldi szakrendelőbe vagy kórházba. Pedig nagyon is lehet, hogy maga is meg tudná gyógyítani. Csak kéne hozzá mondjuk egy olyan készülék, amellyel például a trombózisos betegénél mérni tudná a véralvadási faktorokat. Ez egy kis labor. Elvben meg is vehetné, mert a kormány ad hozzá eszköztámogatást. Csakhogy a műszer működtetését, a vizsgálatonként felhasználandó kétezer forintos tesztcsíkot az OEP nem állja. Ha megtenné, és a beteget sikerülne helyben ellátni, meg lehetne spórolni az utazási, a labor- és a kórházköltségeket. Nagyon sok ilyen beavatkozás van.
– Segít az államosítás?
– Nem hiszem. Engem annak idején, amikor megkezdődött a háziorvosi körzetek privatizálása, három évig gyötört az önkormányzat, hogy legyek vállalkozó. Képtelenek voltak fizetni ugyanis a praxisban dolgozók közalkalmazotti bérét. Meggyőződésem, hogy annak idején azért is nyílt meg ez az út, mert a költségvetésnek ezt a feszültségét akarták levezetni.
– Azért a vállalkozásban gyógyítók csak tudnak valamit, hiszen kijönnek abból a pénzből, amiből korábban a helyhatóságok nem.
– Persze, mert tudnak elbocsátani. Amit az önkormányzat, mint állami fenntartó nem tehetett meg, arra rákényszerültek a vállalkozóvá vedlett orvosok. Tardon például a három körzeti nővérből egy maradhatott a praxisban. És biztos vagyok abban, hogy ez nem tett jót az ellátás minőségének.
