2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés
hirdetés

Nyilvános vizsgálat indult a koronavírus miatt Nagy-Britanniában

Nagyszabású nyilvános vizsgálat kezdődött Londonban a nagy-britanniai koronavírus-járvány előzményeiről, következményeiről és hatósági kezelési módjáról.

A vizsgálatot Boris Johnson akkori brit miniszterelnök jelentette be 2021 májusában, annak feltárására, hogy a járvány elhatalmasodása után miként működött a kormányzati döntéshozatali rendszer. Az előzetes várakozások szerint a meghallgatások legalább három évig tartanak, de egyes szakértők nem zárják ki, hogy az eljárás ennél is sokkal hosszabb időt vehet igénybe.

A vizsgálat több különálló részből, hivatalos elnevezéssel modulból áll. A kedden kezdődött első modul fő témája az, hogy Nagy-Britannia mennyire volt felkészült ilyen intenzitású és kiterjedésű egészségügyi válsághelyzetre. A vizsgálatot Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája vezeti.

A brit egészségügyi minisztérium jelenlegi adatai szerint Nagy-Britanniában eddig 24,6 millió koronavírus-fertőződést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, a halálos áldozatok száma meghaladja a 226 ezret. brit hatóságok a járvány áldozatai közé számítják mindazokat, akiknek halotti bizonyítványában lehetséges halálozási okként szerepelnek a koronavírus-fertőzés okozta szövődmények.

Hugo Keith, a vizsgálóbizottság vezető jogtanácsosa keddi nyitó előterjesztésében kijelentette: Nagy-Britanniát "alapvetően meglepetésként érte" a koronavírus-járvány gyors terjedése 2020 elején. Keith szerint ugyanis olyan hatalmas, összetett és sürgős szakpolitikai intézkedések meghozatala vált szükségessé például a lezárásokról, az emberek közötti kapcsolattartás korlátozásáról és legveszélyeztetettebbek elszigeteléséről, amilyenekre korábban nem sokan számítottak. Hozzátette: már a vizsgálat mostani kezdeti szakaszában, a bizonyítékokat feltáró meghallgatások érdemi kezdete előtt nyilvánvalónak tűnik, hogy az ország "nem feltétlenül volt jól felkészültnek nevezhető" a járványra.

A jogtanácsos hangsúlyozta: ki kell vizsgálni azt is, hogy a koronavírus-járvány miért szedett sokkal több halálos áldozatot a szegényebb térségekben, mint a jómódú országrészekben. Hugo Keith adatai szerint a brit lakosság legkevésbé tehetős tíz százalékán belül 2,6-szer többen haltak meg a koronavírus-fertőződés szövődményeiben, mint a leggazdagabb tíz százaléknyi csoportban.

A jogi főtanácsos kijelentette azt is, hogy valószínűleg soha nem derül ki, hogyan terjedt át az emberekre a járványt okozó új típusú koronavírus (SARS-CoV-2). Keith valószínűnek nevezte azt is, hogy soha nem derül ki, mikor történt az első emberi fertőződés.

A brit kormány először 2020 márciusának végén rendelt el országos zárlatot, és ez, a később elrendelt további zárlatokkal együtt, szabadesésszerű zuhanást okozott a brit gazdaság teljesítményében. A 2020-as év egészében átlagosan 11 százalékkal esett reálértéken a brit hazai össztermék (GDP), amely a 2013-as szintre zuhant vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkja egyetlen év alatt hétévi növekedést emésztett fel. A 2020-ban mért GDP-zuhanás példátlan volt a modern brit gazdaságtörténetben.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink