hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Nyílt levélben tiltakoznak a fogorvosok

A humán tárca parlamenti államtitkára Mesterházy Attila szocialista képviselő kérdésére adott válaszában egyebek mellett azt állította: a fogorvosok ugyanolyan támogatást kapnak, mint a háziorvosok, írja a Népszava.

Kárász Anikó, és Karászi Zsolt alapellátó fogorvosok által írt nyílt levél szerint a fogorvosi körzetek még mindig alig több mint a felét kapják annak, amit a háziorvosoknak utal az alapellátásért az egészségbiztosító. Miközben az anyag és eszközköltségük összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a háziorvosi szolgálatoké. Sőt a tavalyi évre egy összegben kifizetett 3 millió forintos kompenzációs kiegészítő támogatásukat, erre az évre vonatkozóan egyoldalúan visszavették.

Mint írták: legutóbb Ónodi-Szűcs Zoltán egykori egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy ezt a 3 millió forintos egyszeri, plusz támogatást a jövőben is szeretnék biztosítani, csak abban kell megállapodni, hogy milyen formában juttassák el ezt az összeget hozzájuk. Mint azt a két fogorvos írja: ez a megállapodás, a mai napig nem jött létre, a kormányzat által a fogorvosoknak tett vállalásokból semmi sem valósult meg.

Rétvári válaszának az a része sem igaz, állították, hogy eredményesek lennének a letelepedési pályázatok.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink