hirdetés

NNK: az omikron visszaszorulásával jelentősen megnőtt az influenzaaktivitás

A koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenzaaktivitás jelentősen megnőtt, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.

Az NNK összegzése szerint az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az elmúlt háromheti stagnálást követően mérsékelten csökkent, azonban a virológiai adatok azt mutatják, hogy az elmúlt héten tovább erősödött az influenzavírusok cirkulációja. Az influenza pozitivitási aránya és a hétről hétre nagyobb számban azonosított influenzavírusok száma jelzi, hogy a koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenza-aktivitás jelentősen megnőtt.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy február 14-20. között 15 600 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az előző heti 16 300-zal szemben. A 7. héten négy közigazgatási területen emelkedett, tizenháromban csökkent, háromban nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A százezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Fejér (390), Hajdú-Bihar (284) és Tolna (279) megyében volt a legmagasabb, Nógrád (29) és Békés (50) megyében a legalacsonyabb.

Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenegy területen, a fővárosban, továbbá Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyében diagnosztizáltak.

Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásáról azt írták, a betegek 32,9 százaléka 14 év alatti volt, 34,1 százaléka 15-34 éves, 22,6 százaléka 35-59 éves, 10,4 százaléka pedig 60 év feletti.

A 7. naptári héten 65 betegtől érkezett légúti minta influenzavírus kimutatása céljából az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába. Az orvosok által beküldött 40 minta vizsgálata során tizenhat esetben influenza A(H3), egy esetben influenza A(NT) vírus jelenlétét mutatták ki, két betegnél a klinikai tünetek hátterében légúti óriássejtes vírust (RSV), egy betegnél adenovírust, hat betegnél koronavírust igazoltak.

A 7. héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett, egy Bács-Kiskun megyei általános iskolában 72-en betegedtek meg, az intézményben teljes körű zárófertőtlenítést végeztek.

A kórházi alapú influenzamegfigyelés keretén belül a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálattal 17 esetben influenza A vírus pozitív eredményről érkezett jelentés. Két minta bizonyult RSV-pozitívnak. A múlt év 40. hete és ez év 7. hete között 869 laboratóriumi vizsgálatból 66-nál igazolták az influenza A vírust, 142 megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV) vírus-, 17 esetben adenovírus-, 76 esetben koronavírus-fertőzés állt.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...