hirdetés
2025. január. 29., szerda - Adél.

Nincs olyan terület az egészségügyben, ahol minden a helyén volna

A Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium vitájáról kérdezte a Hírklikk Szijjártó László győri főorvost, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnökét.

A betegek vagy a hozzátartozók panaszaira utal ezzel? Az órákig tartó folyosói várakozásra, az ingerült beszólásokra? 

A MOK és BM között kipattant vitában ellátatlan betegekről is szó van, amit úgy kell érteni: bizonyos területeken – és nem csak a sebészeti ellátásban – valóban vannak várólisták, ami bizonyos kapacitási hiányosságokból ered. Nálunk a megyében is előfordult, hogy egy vagy akár több diagnosztikai készülék is egyidőben romlott el. Ezzel nem lehet mit kezdeni. De ebből az is következik, hogy abban az intézményben, amely kénytelen kisegíteni egy másik kórházat, hirtelen akár többszörösére is nőhet a betegforgalom. Ez az egyik faktor a sok között, ami oda vezet, hogy aztán egy osztályon vagy egy ellátási területen elviselhetetlen mértékű a túlterheltség. A személyzetnek hirtelen el kell látniuk olyan betegeket, akik nem az adott osztályhoz tartoztak korábban, egy másik területről jöttek, nem ismerik a beteg minden kórelőzményét. Ez fokozza az orvosok és az ápolók frusztráltságát. 

A minisztérium finanszírozási számokkal érvel, miért nincs igaza a MOK-nak, amikor elégedetlenek az orvosok munkakörülményeivel.

A hivatali felsővezetés csupán a számokat nézi, a számok csak egyfajta valóságot tükröznek, de mire eljutnak magasabb szintekre, már torzított képet mutatnak. Az igazi problémák a betegek ellátásakor derülnek ki, ott szembesülünk a keretszámokkal, amelyektől az intézmény vezetése vagy hajlandó eltekinteni, vagy ragaszkodik azokhoz. Senki nem állítja, hogy a kormány nem fordít pénzt az egészségügyre, de azzal revolverezni az orvosokat, hogy hány milliárd ment el erre, arra, amarra, csak parasztvakítás. A betegágyak mellett azt látjuk, hogy konkrétan nincsenek orvosok, szakápolók, akik pedig talán jelentkeznének, azokat nem fizetik meg. Azt látom, hogy nem kötik meg időben a szerződéseket, mindig mindennel késlekednek. Azt látom, hogy nem tudnak embert küldeni az egyik kórházból a másikba, ha valahol ki kellene segíteni a személyzetet. Szóval a magyar egészségügy borzasztóan rossz állapotban van, és ezt nem lehet eltakarni kimutatásokkal. Ezt úgy is mondom, mint kórházi gyakorló orvos, aki 30 éve dolgozik a szakmában, köztestületi tisztséget is viselek, Hollandiában is dolgoztam, ahol elismerten fejlett az ellátórendszer. 

Ön szerint maga a rendszer hibás? Szervezettségi problémák vannak?

Szervezettség? Igen. Meglehet. Nem tudok olyan területet említeni az egészségügyben, ahol minden a helyén volna. Olyan ez, mint egy süllyedő hajó, amelyiken lékek egész sora keletkezett, s hiába próbálják betömni az egyiket, a másikon tovább ömlik be a víz, és a hajó egyre jobban süllyed. Az egyik ilyen friss lék az ügyeleti ellátó rendszer, ami egyes elemeiben jobb, mint a régi rendszer volt, van, ahol ezért dicsérik a működési protokollt, másutt elégedetlenek vele. Más volna a szakma véleménye, ha azt láttuk volna, hogy átgondoltan, komplexen nyúlnak hozzá az egész rendszerhez. De valójában nem ez történt. Az alapellátásban dolgozóknak ügyeletet kell vállalniuk, ez természetes, eddig is így volt. Addig lehetett kezelni a problémát, amíg a nagyon idős kollégák napközben folytatták a háziorvosi praxisukat. 70-80 év fölött nappal dolgoztak a rendelőkben, de amikor azt is elvárták volna, hogy éjszakai ügyeletet vállaljanak, egyszerűen feladták. Hiába erősködtek a mentősök, meg a politikusok, hogy aki nappal el tudja látni a munkáját, éjjel is alkalmas erre, ez érzéketlenség és nem is igaz.

További részletek a Hírklikken.

(forrás: HírKlikk)

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...