New Yorkban tartották a Semmelweis-film világpremierjét

Az esemény kiemelt támogatója a Semmelweis Egyetem fenntartója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány volt.

New Yorkban, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, helyi idő szerint hétfő este tartották a Semmelweis Ignác életéről szóló Semmelweis című film világpremierjét a Mozgókép Múzeumában (Museum of Moving Image).

Koltai Lajos rendező a vetítésen elmondta, hogy nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert, Semmelweis Ignácot akarta bemutatni, aki megtalálta saját útját, amelyet végigjárva elérte célját. A New York-i világpremier alkalmából Csák János kulturális és innovációs miniszter azt hangsúlyozta a közmédiának, hogy Semmelweis Ignác útja példa. A rosszindulat és a támadások ellenére is végigvitte elképzelését, és ahogy a történelemkönyvekben is szerepel, valóban az anyák megmentőjeként maradt meg az emlékezetben. Megjegyezte, Semmelweis Ignácról ugyanúgy elmondható, hogy emberek millióinak az életét mentette meg, mint a közelmúltban Nobel-díjat kapott Karikó Katalinról.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke arról beszélt: a Semmelweis-film kiváló lehetőség arra, hogy világszerte bemutassunk egy magyar tehetséget, elmeséljük a történetét. Nagyon nagy a nemzetközi érdeklődés a film iránt, amit még inkább fokoz, hogy az elmúlt hetekben két magyar Nobel-díjnak örülhettünk Magyarországon.

Ha belegondolunk, Semmelweis felfedezése olyan jelentőségű volt a saját korában, ami felért volna egy Nobel-díjjal, ha akkoriban már létezik ez az elismerés, fogalmazott. Káel Csaba hozzátette, hogy "Adolf Zukor is nagyon büszke lenne, ha látná, hogy New Yorkban magyar filmbemutató van", utalva arra, hogy a premiernek otthont adó Mozgókép Múzeuma az Adolf Zukor által alapított Paramount Pictures egykori New York-i gyártóbázisa, a Kaufmann Studios szomszédságában áll.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a filmet a nemzeti ünnepen, október 23-án mutatták be az amerikai nagyvárosban, azt hangoztatta: az alkotás Semmelweis Ignác töretlen hitének és küzdelmes életének állít emléket, aki ugyanúgy hős volt, ahogy a pesti srácok 1956-ban.

A filmbemutatón több mint húsz ország nagykövete vett részt Namíbiától Németországon keresztül Ausztráliáig. Az est kiemelt vendége volt Courtenay Rattray, António Guterres ENSZ-főtitkár kabinetfőnöke, valamint Stewart Simonson, az Rgészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese, aki a film elkészültét fontos lehetőségnek nevezte arra, hogy Semmelweis Ignác alakját a szélesebb közönséghez is közelebb vigyék és megmutassák, milyen alapvető volt a munkája a teljes gyógyászat terén.

Semmelweis Ignác története nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagy jelentőséggel bír. "Személyesen is nagy megtiszteltetésként ért az a nemzetközi nyitottság, aminek köszönhetően a róla készült filmet, Koltai Lajos méltó tolmácsolásában, a tengerentúlon is bemutathatjuk", hangsúlyozta a film forgalmazójának korábbi közleménye szerint Lajos Tamás producer.

Az NFI támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülészorvos életét és munkásságát dolgozza fel. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis Ignác a "vaskalapos vezetés" ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a "megszállott magyar orvos" felfedezéseinek következményeitől. A romantikus, fordulatos film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket és a gyötrő szerelmi vágyat.

A film rendezője Koltai Lajos, producere Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Mellette játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A Semmelweis operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Krisztina, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

A Semmelweis című film világpremierjét a Nemzeti Filmintézet és a New York-i Liszt Intézet szervezte.

Az esemény kiemelt támogatója a Semmelweis Egyetem fenntartója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány volt.

Az alkotást a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítik október 27-én. Magyarországon november 30-án kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Lajos Tamás, a film producere, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Koltai Lajos rendező, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, és a címszereplő Vecsei H. Miklós (b-j) Fotó: MTI/NFI
Lajos Tamás, a film producere, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Koltai Lajos rendező, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, és a címszereplő Vecsei H. Miklós (b-j) Fotó: MTI/NFI

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...