hirdetés

 

NeurotechEU – új tagok, új lehetőségek

A Debreceni Egyetem delegációja is részt vett a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés Spanyolországban tartott negyedik rektori találkozóján, ahol egy francia és egy izlandi intézmény csatlakozásáról is döntöttek. A rendezvényen bemutatott neurotechnológiai kutatások és eredmények lehetőséget adnak újabb együttműködésekre a DE intézetei, szakemberei számára.

A nyolc neves európai felsőoktatási intézmény – köztük a DE – által 2020 őszén indított program fő célja elősegíteni a szélesebb értelemben vett idegtudományok fejlődését, összehangolni a kutatásokat és megismertetni azokat. A NeurotechEU konzorciumban egyebek mellett olyan rendkívül neves felsőoktatási intézmények a Debreceni Egyetem (DE) partnerei, mint a svéd Karolinska Institutet, a német University of Bonn, a holland Radboud University, valamint az Egyesült Királyságban működő University of Oxford. A szervezet képviselői ezúttal Spanyolországban, a Debrecenhez hasonló lakosságszámú Elche városában gyűltek össze, ahol az Universidad Miguel Hernández de Elche volt a házigazda.

A Debreceni Egyetem delegációjának vezetője, Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes a szervezet igazgatótanácsának tagjaként részt vett a NeurotechEU tudományos szekciójában, ahol a vendéglátó egyetem neves kutatói a neurotechnológia különböző területein elért eredményeiket ismertették.

A spanyol kollégák négy kiváló tudományos előadás keretében mutatták be a neurotechnológia igen eltérő vonatkozásait. Hallhattunk például a klasszikus agykutatásról, a Covid-fertőzés következtében fellépő szaglásvesztés molekuláris hátteréről, illetve viselkedéstani kutatásokról is, például arról, hogyan befolyásolhatják előítéletek a bírói ítéleteket. A bemutatott példákra építve egyrészt a jelenleginél sokkal szélesebb kutatói kört tervezünk bevonni a NeurotechEU programba, másrészt új kollaborációs kapcsolatok kialakulását reméljük – ismertette Tőzsér József.

Az úgynevezett Egyes munkaprogram vezetőségi találkozóján a Debreceni Egyetemet Gregán Orsolya, az intézmény Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központjának vezetője, a projekt menedzsere képviselte.  

A vendégek látogatást tettek az alicantei Miguel Hernández egyetem orvosi campusán is, ahol az úgynevezett Cyborg Centert és a képalkotó szolgáltató laboratóriumot nézték meg. A programon Szücs Péter, a DE Anatómiai Intézet igazgatója részletes tájékoztatást kapott az UMH laboratóriumban használatos mikroszkópok technikai paramétereiről és azok használati feltételeiről, valamint az MRI működtetéséről.

Forrás: unideb.hu
Forrás: unideb.hu

A kapott információk segítenek a Debreceni Egyetem hasonló szolgáltató laboratóriumainak működtetésében, melyben együttműködés alakult ki a spanyol kollégákkal. Az UMH nagyteljesítményű kisállat MRI-jére alapozva elindítottunk egy kollaborációs munkát és tovább is épülhet a kapcsolat – fogalmazott Szücs Péter. 

A konferencia második napján, a Rektori Tanács találkozón a szervezet bővítéséről döntöttek, a francia University of Lille és az izlandi Reykjavik University csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Az ezt követő kormányzótanácsi ülésen egyebek mellett az esetleges további bővítésről is szó esett.

A Debreceni Egyetem képviselői további megbeszéléseken is részt vettek. A társegyetemek kommunikációs szakemberei Sárvári Géza Zsolt, a DE Nemzetközi K+F Kapcsolatok Központja ügyvivő-szakértőjének közreműködésével vitatták meg a NeurotechEU Kommunikációs Tervének készítése közben felmerült kérdéseket, az új mobilitási módok kidolgozásáról, közös képzések lehetőségéről pedig Jánosy Orsolya, a NeurotechEU nemzetközi projekt WP4 munkacsoportjának debreceni vezetője részvételével egyeztettek. 

A konzorciumi partnerek nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a hagyományos Erasmus oktatói és hallgatói mobilitás növelésére, emellett a projekt finanszírozásában olyan új mobilitási formákat is szeretnének támogatni, mint például a hallgatói és oktatói, kutatói rövid csoportos tanulmányutak, illetve hallgatói konferencialátogatások. További cél a konzorciumi partnerek közötti együttműködések bővítése más tudományterületekre – sorolta Jánosy Orsolya.

A NeurotechEU együttműködés következő nagy eseményét a Debreceni Egyetem szervezi, a nyárra tervezett rendezvényen a tervek szerint a konzorcium egyetemein tanuló hallgatók találkozhatnak és az elektronmikroszkópos minták előkészítéséről lesz szó.  

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...