hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nemzeti Rákellenes Nap – április 10.

2022. április 10-én immár 30. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. A dátum az Országos Rákbizottság megalakítójának, dr.
Dollinger Gyulának a születésnapjára emlékezik.

A Magyar Rákellenes Liga a jubileumi évben mindenkit 30 perc közös mozgásra invitál, és számos egyéb programmal is várja az érdeklődőket és érintetteket. Az idei kampány célja, hogy személyes történeteken keresztül hívják fel a figelmet a megfelelő életmód több mint 100 éves gondolatára, valamint az öngondoskodás és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.

Magyarországon 1993. óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. A dátum az Országos Rákbizottság megalakítójának, dr. Dollinger Gyulának a születésnapja előtt tiszteleg.

Dollinger Gyula (1849-1937) a hazai „testegyenészet” (ortopédia) megalapozója volt, e tudományág nemzetközileg elismert szaktekintélye, 1898 és 1919 között egyetemi tanszékvezető tanár volt a budapesti egyetem I. sz. sebészeti klinikán. Sokoldalú munkássága során a rákbetegségek rádiumos kezelése mellett hangsúlyozta a korai műtéti beavatkozás jelentőségét, a műtéti technikákat maga is fejlesztette, majd tanította.

Kezdeményezésére jött létre 1902-ben az Országos Rákbizottság, amely – miután az országgyűlés elrendelte a kötelező rákbejelentést – a statisztikai hivatallal együttműködve elkészítette az első rákstatisztikát. (A beérkezett számlálólapok szerint 1904-ben 3750 rákbeteg volt Magyarországon, azaz a 15 éven felüli lakosság körében egymillió emberre 288 rákbeteg esett, de a bizottság gyanúja szerint a tényleges szám ennél jóval magasabb lehetett.)

Az immár 30. alkalommal megtartott Nemzeti Rákellenes Napra a Magyar Rákellenes Liga számos érdekes és hasznos programmal készül, nem csak április 10-én, hanem az azt megelőző napokon is.

A 30 jubileum apropóján a Liga 30 perces közös mozgásra – sétálásra, futásra, kirándulásra, rollerezésre, táncra, kerékpározásra vagy egyéb mozgásra – invitál mindenkit. Arra kérik a résztvevőket, hogy válasszanak akármilyen mozgásformát, azt a 30 percet dedikálják valakinek – pl. egy szerettüknek, hozzátartozójuknak, akár saját maguknak vagy bárkinek, akit érint a daganatos betegség. A 30 perc mozgás 2022. április 8-10-ei hétvégén, péntek reggeltől vasárnap estig bármikor teljesíthető.

Az ingyenes regisztráció itt érhető el: https://forms.gle/eEgPR8DrDM6e18jA8

A közös mozgás mellett számos további programon is várják az érdeklődőket.

  • Április 5-én 15 órától Húsvéti finomságok – Pongrácz Adrienn, az OOI vezető dietetikusának előadása
  • Április 7-én 10:00 órától a Dollinger emlékmű megkoszorúzása, Prof. Dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója részvételével (az emlékmű az OOI ambulanciájának falán található)
  • Április 7-én 14:00-18:00 között melanoma szűrés a Pestszenterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő és Strandfürdőben (az Egészség Világnapján)
  • Április 8-án a Magyar Rákellenes Liga elnöke előadást tart a „Tegyük szerethetővé a rákellenes életmódot” konferencián

Szintén Dollinger Gyula nevéhez kapcsolódik a dohányzás és rák összefüggésének hangsúlyozása. Tehát már a 1900-as évek első évtizedében felismerték az életmód, és a daganatos betegségek kialakulása közötti kapcsolatot, és már a rákregiszter alapítója is rámutatott az egyén felelősségére.

(forrás: VM Komm)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés