Nem mindegy, milyen halat eszünk a szívbetegség elkerülése érdekében

A vizsgálat kezdetén 39 367 45–79 éves svéd férfi étkezési szokásait mérték fel kérdőívvel, és a személyeket 1998-tól 2004-ig követték az országos kórházi és halálozási adatbázisok felhasználásával. Ez idő alatt 597 olyan személyben alakult ki szívelégtelenség, akiknek korábban nem volt sem szív- sem cukorbetegségük, és közülük 34-en haltak meg. Azoknak a körében, akik hetente egyszer olajos halat – heringet, makrélát, lazacot, marénaféléket, szajblingokat – fogyasztottak, 12 százalékkal ritkább volt ugyan a szívelegtelenség, azonban ez a csökkenés nem volt szignifikáns.
Érdekes összefüggésre bukkantak a kutatók viszont akkor, amikor a szívelégtelenség és a naponta átlagosan fogyasztott omega-3-zsírsavak mennyisége között kerestek kapcsolatot. A közepes mennyiségű, mintegy 0,36 g/nap-nyi omega-3-zsírsavat fogyasztó személyekben 33 százalékkal kisebb volt a szívelégtelenség kialakulásának valószínűsége, mint a kevés hal eredetű zsírsavat, vagy a zsírsavat egyáltalán nem fogyasztó személyekben. A közepesnél több omega-3-zsírsav bevitele esetén azonban nem tapasztaltak további javulást, sőt, a legtöbb zsírsavat fogyasztó személyekben ugyanakkora volt a szívelegtelenség gyakorisága, mint a zsírsavat nem fogyasztókban. Ennek az U alakú kapcsolatnak az oka nem ismert.
A kísérlet vezetője kommentált egy másik friss kutatást, amelyet az Egyesült Államokban végeztek, és amelyben nem találtak semmiféle kapcsolatot a halfogyasztás és a szívelégtelenség között. Ennek oka Levitan szerint az lehet, hogy míg Svédországban az emberek többsége hetente egyszer eszik omega-3-zsírsavakban igen gazdag heringet vagy makrélát, az Egyesült Államokban inkább a lazacot és a tunát kedvelik, amelyek jóval kevesebb omega-3-zsírsavat tartalmaznak.

Weisz Júlia