Nem lesz tárcaháború

A négy hazai orvosegyetemet fenntartó Oktatási és Kulturális Minisztérium folyamatosan tárgyal az egészségügyi tárcával a klinikai ellátás finanszírozásának átalakításáról azért, hogy az intézményeknek ne az oktatásra fordítandó pénzből kelljen fedezniük a gyógyítás veszteségeit.

  Szegeden gyakorlatilag a bölcsészek fizetik az orvosok bérét. Ezt a Szegedi Tudományegyetem szenátusának egyik professzora még hónapokkal ezelőtt mondta egy négyszemközti beszélgetésben, utalva arra, hogy az egyetem legfőbb döntéshozó szervében helyet foglaló kari képviselők némelyike miért nem lelkesedett azért, hogy a milliárdos finanszírozási gonddal küszködő klinikák mellett a városi önkormányzat kórháza, rendelőintézete és a háziorvosi szolgálat is az egyetem működtetésébe kerüljön. A szenátusban a nyár elején patthelyzet alakult ki a döntésről, majd augusztus végére halasztották a szavazást: a szenátorok harmadik nekifutásra – 33 igen szavazattal 12 ellenében – rábólintottak az integrációra.
  – Szegeden a gondolkodás egészen tavaly őszig konszolidált volt, egy évvel ezelőtt jelentkeztek a teljesítmény- volumen korlátból adódó bevételkiesés negatív hatásai, amelyeknek következtében drámai növekedésnek indult, s jelenleg 2,7 milliárd forint az adósságállomány
 – emlékeztet Tráser Ferenc, az egyetem gazdasági főigazgatója. A főigazgató megjegyzi: az elmúlt hónapokban a kincstári biztosokkal együttműködésben sikerült megállítani a szállítói tartozás további növekedését. Tráser Ferenc ugyanakkor hangsúlyozza: az egyetemi karok számára egyedül az nyújthat anyagi biztonságot, ha a kormányzat tudomásul veszi, hogy a progresszív finanszírozást valódi értéken kell helyreállítani.

  Ki mit fizet?
  Országosan milliárdos nagyságrendben finanszíroznak az egyetemek oktatási büdzséjükből egészségügyi ellátást, az oktatási tárcának viszont ügyelnie kell arra, hogy forrásaiból azokat a feladatokat elláthassa, amelyek valóban hozzá tartoznak. Ezt a szegedi helyzet nyomán a napokban Závecz Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyilatkozta. A Medical Tribune megkeresésére a szakállamtitkár hozzátette: folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi tárcával arról, miként tudnák átalakítani a klinikai betegellátás finanszírozását az oktatás veszélyeztetése nélkül. Závecz Ferenc ugyanakkor nyomatékosan kijelenti: csalódnak majd azok, akik bármiféle tárcaháborúra számítanak.
  – Nem fordulhat elő, hogy az egyik minisztérium nekirohan egy másiknak, hiszen az orvosképzéssel, kutatással, fejlesztéssel és betegellátással is foglalkozó egyetemi intézmények működésének biztosítása mindkét tárca felelőssége. A gyógyítás és az oktatás nem szétválasztható tevékenységek, nem is akarjuk ezt elérni – fogalmaz Závecz Ferenc, hozzátéve: olyan elszámolási szisztémát tartanak szükségesnek, amelyben nyilvánvalóvá válik az egyetemen belüli feladatok elkülönülése.
  Amint a szakállamtitkár elmondta, az intézetek átalakítása nyomán csak azt tartják támogathatónak, ha nem elvonják, hanem jobb minőségű ellátásra konvertálják a kapacitásokat. Závecz Ferenc a pécsi helyzetről – az egyetem mintegy 4 milliárdos tartozásának lefaragása miatt megszorításokat kénytelen bevezetni, sok munkavállalót, köztük neves professzorokat is állományon kívülre helyez
– azt mondja: a hiánycsökkentést célzó lépések nem szemlélhetők pusztán az elbocsátások tükrében. A szakállamtitkár emberileg megérti ugyan azokat, akik tiltakoznak, rezignáltan vagy destruktívan állnak hozzá a számukra kedvezőtlen változásokhoz, ám álláspontja szerint a „rendszert fel kell rázni, hogy abban végre megváltozzon valami”.
   – Akit lehet, meg kell győzni a változások szükségességéről, az átalakítással járó konfliktusokat igyekezni kell tompítani, ám azokat elkerülni nem lehet – vallja Závecz Ferenc.

  Hárommilliárd deficit
  A fővárosi Semmelweis Egyetemen erre az évre mintegy 3 milliárd forint finanszírozási deficittel számolnak. Az összeg felét az év elején és a nyár folyamán meghozott megszorító intézkedésekkel megtakarítják, ám ezzel együtt is marad 1,2 milliárd forint, amelyet nem tudnak kigazdálkodni. Ivády Vilmos gazdasági főigazgató állítja: a forráselvonás olyan mértékű, hogy azt már az egyetemen évekkel ezelőtt rendszeresített szolidaritási alap tartalékai sem fedezik.
  A Semmelweis Egyetemen az OEP-finanszírozás, valamint az – idegennyelvű képzésekből vagy gyógyszervizsgálatokból adódó – egyéb bevételek 10 százaléka, az oktatási tárcától folyósított finanszírozásnak pedig 3 százaléka kerül közös kalapba, az elkülönített pénz a csak veszteségesen működtethető intézetek és részlegek költségvetésének kiegyenlítését szolgálja. Az intézményesített keresztfinanszírozásban jelenleg nemcsak a megnövekedett kiadások okoznak problémákat, hanem az is, hogy az OEPbevételek csökkenése apasztotta magát a közösségi alapot is. A főigazgató leszögezi: a szolidaritási alap lehetőségein túl nem finanszírozzák egyetlen intézetnek sem a hiányát, mivel azzal a többi részleg gazdálkodását sodornák veszélybe. Mivel az egyetemen az oktatási bevételek gyakorlatilag változatlanok, azokat a karokat, amelyek döntően erre alapoznak, kisebb mértékben érintik a megszorítások. A Fogorvosi és a Testneveléstudományi Kar már az év elején kis keretet kapott, ezért pénzük év közben nem változott; az Egészségtudományi Karnak és a gyógyszerészeknek 50-50 millió forinttal csökkentették a büdzséjét, az orvoskar nem klinikai része és az elméleti intézetek 95 milliót kénytelenek nélkülözni. A klinikumban az elvonások nagyságrendekkel nagyobbak, év elején 500 milliót, a nyáron további 800 milliót vontak el a klinikáktól: megkurtították a dologi és a gyógyszerkiadásokat, s mintegy 470 ember – köztük a nyugdíjkorhatárt elért orvosok – elbocsátásáról döntöttek.
   Visszafogták a saját beruházásokat is. Ivády Vilmos úgy fogalmaz: a tulajdonos helyett évente az egyetemnek kell 3-3,5 milliárd forint tőkepótlást kigazdálkodnia, ha nem akarja, hogy összedőljenek az épületei. Idén a központi épület 500 milliósra tervezett rekonstrukcióját és átalakítását halasztották el, hogy a klinikák működésképesek maradjanak. A főigazgató úgy véli: miközben sok intézetben, illetve a műtők egy részében sem működnek a légkondicionálók, s új műszerekre is szükség volna, indokolt lehet ugyan a hallgatók komfortérzetét szolgáló beruházásokat hátrébb sorolni, ám az eltolódó rekonstrukciós feladatok egy idő után kezelhetetlenné válnak. Ráadásul a külföldi diákok az egyetem számára nélkülözhetetlen bevételt jelentenek; így egyre nagyobb a verseny: az erős csehországi egyetemek mellett az áraikkal immáron a romániai intézmények is harcba szállnak a hallgatókért.
   – Az egyetemek teljesítményvolumenének csökkentése arányaiban átlagosan két és félszerese a városi és megyei kórházakat ért elvonásoknak. Egyetértünk azzal, hogy fel kell tárni a belső tartalékokat, ám a finanszírozás diszkriminációját elfogadhatatlannak tartjuk – jelenti ki Ivády Vilmos. – Ha megnyitják a piacot, a magánkórházaknak egyedül a komoly egyetemi klinikák lehetnek a versenytársai. A kérdés az, hogy a döntéshozók szándékoznak-e versenytársakat hagyni a magánintézményeknek – fogalmaz a gazdasági főigazgató.

  Még talpon
  Debrecenben nincs keresztfinanszírozás, az egészségügyi ellátás gondjainak orvoslásába nem vontak be más karokat, s ezt a jövőben sem teszik.
  Kecskés Gábor, a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumának gazdasági igazgatója leszögezi: a három fő pillérnek, a betegellátásnak, az oktatásnak és a kutatásfejlesztési ágazatnak is önállóan kell megállnia a lábán – így volt ez az egyetemi integráció előtt is, és ma sincs másként. Kecskés Gábor hangsúlyozza: a debreceni orvoscentrum azon intézmények közé tartozik, amelyeket – a progresszivitási szorzó megszüntetése következtében – a legnagyobb anyagi hátrány érte az egészségügyi ellátás átalakítása során. A teljesítmény-volumen korlát túllépése miatt jelenleg a betegek közel tizedét látják el finanszírozás nélkül; a finanszírozási szabályok 2006-os és 2007-es változása nagyságrendileg ötmilliárdos bevételkiesést okozott. Ennek ellenére az orvoscentrumnak nincs adóssága. A költségvetési egyensúly fenntartása ugyanakkor nem kevés „véráldozattal” járt: két ütemben eddig a dolgozók tizedét, mintegy négyszáz embert bocsátottak el, s a gazdasági igazgató nem tartja kizártnak, hogy egy harmadik leépítési hullámra is kényszerülnek. Az elbocsátások mellett a saját forrásból megvalósuló beruházásokat is visszafogták: amíg korábban a betegellátás bevételeinek átlagosan 10-12 százalékát költötték fejlesztésre, idén ez az arány legjobb esetben is 8-10 százalékra csökken.
   Amíg a betegellátásban dolgozó orvosok közül országszerte sokan a bizonytalan légkör demoralizáló hatását hangsúlyozzák, akad olyan pénzügyi vezető, aki – pragmatikusan közelítve a kérdéshez – azt mondja: nem csak az elküldöttek munkabérét spórolhatja meg az egyetem, az egzisztenciális fenyegetettség nyomán az állományban maradók is jobban dolgoznak, mert jobban odafigyelnek a pénzügyi hatékonyságra. Amíg tehát az elbocsátások pénzügyi hatása csak több hónap elteltével jelentkezik az egyetemi költségvetésekben, a lélektani hatás azonnal érezhető. Más kérdés, hogy ami a pénzügyekért felelős egyes irányítókat elégedettséggel töltheti el, azt az intézményekben dolgozók állandósult szorongásként élik át. Ők is egyetértenek azzal, hogy minőségi változás történik, ennek mikéntjét azonban másként látják.